A Fidesz-elnökség öt helyen oszlatott

2009.10.16. 17:32 Módosítva: 2009.10.16. 17:46
Öt Fidesz-szervezet esetében drasztikus intézkedéshez folyamodott a pártvezetés: feloszlató határozatot kapott a váci és az egri és még három kisebb csoport. Az elnökség 1100 szervezet között leltározott, és folytatja a képviselőjelöltek véglegesítését is. Molnár Oszkáré mellett még vagy tizenöt választókörzetben van bizonytalanság.

Belső harcok, megbízhatatlanság és működésképtelenség, a Fidesz elnöksége szerint ezek az akceptálhatatlan zavarok uralkodtak a párt öt vidéki szervezetében. Ezért az október 5-i elnökségi ülésen úgy döntöttek, még az országgyűlési választás előtt feloszlatják a váci, az egri és három kisebb település pártszervezetét.

Vácon az Index információi szerint a párt már hosszabb ideje több egymással konkuráló társaságra szakadt. A legfőbb problémát azonban az okozta, hogy az önkormányzat Fidesz-frakciója önállósította magát, és gyakorlatilag kikerült a választókerületi elnök kontrollja alól. Forrásaink szerint a váci fejlemények közül az is aggasztotta az országos elnökséget, hogy a frakció több tagja beállt az önkormányzati testület szélsőjobbos holdudvarába, a váci pártelnök, Bábi Gabriella pedig képtelen volt egységet teremteni.

Az egri szervezet feloszlatása is régóta érett már. Egerből származik ugyan a párt több vezető személyisége, azonban ők sem voltak elégedettek a városi Fidesz eredményeivel. Egerben mindig nehéz volt megtalálni a fontosabb funkciókra alkalmas embert, az utóbbi időben pedig már látványos volt az összeférhetetlenség. Egerben szeptember óta találgatták, hogy lesz-e oszlatás.

Az elnökségi ülésen, ahol további három kisebb halódó szervezetet is megszüntetettek, komoly fejtörést okozott Orbánéknak, hogy mi legyen a szeptember óta botrányhőssé vált edelényi polgármester sorsa, indulhasson-e újra a párt képviselőjelöltjeként. Molnár Oszkár először az állami támogatásra pályázó roma anyák szokásairól nyilatkozott, aztán kiderült róla, hogy tudja: a zsidó nagytőke fel akarja vásárolni Magyarországot.

Forrásaink szerint Molnár Oszkárnak elég kevés esélye maradt az újrázásra. A választókerület ügyét még nem tárgyalták meg a felcsúti Orbán-házban, ahol több hete folyik a párt jelöltjeivel az elnökségi elbeszélgetés. Úgy tudjuk, hogy Edelényen kívül még legalább tizenöt helyen nincs meg a végleges személyi megoldás, azaz a pártvezetés számára nem egyértelmű kit jelöljön a képviselőségre. A problémás esetek a meghallgatási lista végére kerültek, ezeket várhatóan novemberben próbálja megoldani az Orbán Viktorból, Kövér Lászlóból és Kubatov Gáborból álló gérmium.