Könnyítene a magyar állampolgárság megszerzésén a Fidesz-KDNP

2009.10.18. 09:00
Törvénymódosítást nyújtott be a Fidesz-KDNP annak érdekében, hogy a határon túli magyarok könnyebben szerezhessenek magyar állampolgárságot.

A Fidesz már korábban bejelentette: kormányra kerülése esetén törvényt alkotna a kettős állampolgárságról.

A Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt
(Fidesz) jegyezte indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló
jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie.

A javaslat szerint meghatározott feltételek esetén - egyéni kérelemre - kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, és magyar nyelvtudását igazolja. A magyar állampolgárságú felmenőtől és a magyar nyelvtudás igazolásától kiskorú esetében el lehet térni, ha a honosítását a szülővel együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte.

A módosítás értelmében a magyar állampolgárság iránti igényt be
lehetne adni Magyarország külképviseletein is.

A törvényjavaslat indoklásában a képviselők leszögezik: tisztában
vannak azzal, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai
alapon történő megszerzése, illetve az, hogy ki lehessen adni az
általánostól eltérő típusú állampolgárságot. Azonban - mint folytatták
- bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága elegendő
jogalapot ad az utód állampolgári igényének elismerésére, amelyen
belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a törvény: a magyar nyelv ismeretét.

A három ellenzéki politikus hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítás
nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását,
ebben ugyanis szerintük semmilyen automatizmus nem létezhet, csak a
bejelentett egyedi kérelem alapján lehetséges az igény elismerése.

Indoklásukban rámutatnak: a javaslat úgy fogalmazza meg a honosítás feltételeit, hogy azok megfelelnek az Emberi Jogok EurópaiBírósága által támasztott kritériumoknak, így az nem sérti a diszkrimináció tilalmát.

Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa augusztus 3-i sajtótájékoztatóján közölte, hogy már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye. A most benyújtott javaslattal összhangban akkor is hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint alapvetően egyéni kérelem alapján kellene megadni a kettős állampolgárságot.

Másnap, augusztus 4-én Szabó Vilmos külügyi államtitkár elmondta, a parlamenti egyeztetésekkel párhuzamosan a Külügyminisztériumban is elindult a szakértői anyagok készítése a kettős állampolgárság ügyében, a tárgyalási alap az egyéni elbírálás rendszere

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője október elején azt nyilatkozta, ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései között lenne törvényt alkotni a kettős állampolgárságról. Leszögezte: a parlament erkölcsi kötelessége e kérdés rendezése, de a jelenlegi összetételében az Országgyűlés erre nem képes.

A parlamenti pártok közül az SZDSZ vezetője, Retkes Attila egy
pécsi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Szabad Demokraták
Szövetsége kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő
magyarok kettős állampolgárságát. Az MSZP részéről Kozma József, az

Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke júliusban kifejtette: véleménye szerint az oktatás, a nyelv, az autonómia, a szabad közlekedés ügyére, azaz ezekre a szerteágazó problémákra a kettős állampolgárság nem adhat választ, ezekre a kérdésekre külön szabályozást kell alkotni.

A határon túli magyarok kedvezményes honosításáról 2004. december
5-én tartottak országos ügydöntő népszavazást. A kettős állampolgárságról szóló szavazás eredménytelenül zárult.