Bepereli Meggyes Tamást egykori kampányfőnöke

2009.10.19. 21:23

Valótlanságot állított Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere, amikor pénteken élőszóban bejelentette, hogy Horváth Mihály felbujtóként játszott szerepet egy ellene szervezett állítólagos merényletben, közölte az érintett hétfőn. Hozzátette, hogy emiatt rágalmazásért bepereli a polgármestert.

Horváth Mihály - utalva arra, hogy Meggyes Tamás országgyűlési képviselő is – elmondta, bízik abban, hogy "ezúttal parlamenti társai is egyet fognak érteni a bírósággal, hogy egyetlen képviselő sem jogosult mentelmi jogával visszaélve, újra és újra törvénytelenségeket elkövetni".

A rendőrség elmondta, Horváth Mihályt tanúként hallgatták ki az ügyben. Személye nem merült fel felbujtóként és nem játszik szerepet abban a nyomozásban, amelyet emberölés előkészülete miatt folytat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, tette hozzá Léber Gabriella sajtóreferens

Meggyes Tamás fideszes polgármester politikai támogatására pénteken szervezett támogató demonstrációt a helyi Fidesz. A rendezvényen megjelent csaknem ezer ember előtt a polgármester arról beszélt, hogy motorról, géppisztollyal készültek merényletet elkövetni ellene olyanok, akik "az MSZP zsoldjában állnak". A polgármester kitért arra, hogy egy korábbi ügyben is felbukkant Horváth Mihály neve, azok között, akiket házának és autójának a felgyújtásával is kapcsolatba hozott a rendőrség.

Horváth Mihály korábban Meggyes Tamás kampányfőnökeként dolgozott. Viszonyuk akkor romlott meg, amikor az önkormányzat 220 millió forintért eladott egy telket. Miután egy vállalkozó az ingatlanon 335 férőhelyes mélygarázst épített, a város 1,68 milliárd forintért visszavásárolta az épületet, és garázsonként ötmillió forintot fizetett. Horváth Mihályt kizárták a Fideszből, jelenleg a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának Komárom-Esztergom megyei elnöke.