Most csak a Jobbik megy Budapest közepére

2009.10.19. 09:16
Ebben a parlamenti ciklusban most október 23-án először fordul elő, hogy egy nemzeti ünnepen Orbán Viktor nem Budapest valamelyik reprezentatív terén beszél. Először fordul elő az is, hogy a kormány nem tart esti ünnepséget Budapest valamelyik reprezentatív színházában. Csak a Jobbik készül a belvárosba.

A kormány és az ellenzék is visszafogott október 23-ra készül az idén. Az 1956-os forradalom kitörésének 53. és a köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója ezúttal csendesnek ígérkezik. Hiába közeleg az országgyűlési kampány kezdete, most kisebb a tétje az utcai politizálásnak mint 2006-ban vagy a következő években volt. A kormány megbuktatása most irreális cél, a költségvetés elfogadása előtt úgyse lehet már választást kiírni, és mindegyik párt már az áprilisi megmérettetésre időzítve kezdte meg a felkészülést a kampányra. A hivatalban lévő, magát politikán kívüli válságkezelő intézménynek tekintő kormány pedig nem akar szimbolikus, az ellenfelei szemében provokatívnak ható gesztusokkal politizálni. Az MSZP pedig eddig is igyekezett elkerülni 1956 érdemi kezelését.

A város szélén, délelőtt lesz csak Orbán

Így ünnepelt a Fidesz

2006. okt. 23. Astoria

2007. márc. 15. Erzsébet-híd pesti hídfő

2007. okt. 23. Astoria

2008. márc. 15. Erzsébet-híd pesti hídfő

2008. okt. 23. Budai Vár

2009. márc. 15. Budai Vár

2009. okt. 23. Nagytétényi út 275.

Ebben a választási ciklusban különösen nagy figyelmet kaptak a Fidesz ünnepségei, hiszen a 2006 október 23-i után a tömeg egy része rendőri erőszak áldozata lett. A rendőrök ugyan egy másik tüntetést oszlattak a közelben, de a két tömeg összekeveredettn és sok vétlen személlyel is brutálisan bántak. Véresre verték a Fidesz egyik parlamenti képviselőjét, Révész Máriuszt is. A balvégzetű rendezvény óta nem történt semmilyen erőszak sem Fidesz-ünnepségeken, de az izgalom azóta fokozott a felvonulások előtt.

A Fidesz legnagyobb tömegrendezvényeit az utóbbi időben március 15-én és október 23-án tartotta. Mindegyiken felszólalt Orbán Viktor pártelnök. A belvárosból épp egy éve költöztették a programot a Várba, ahol sokkal zártabb térben ünnepelhettek a fideszesek.

Idén egészen a város pereméig kell menniük a párt szimpatizánsainak hogy Orbán Viktorral ünnepelhessenek, ráadásul a programot délelőtt tartják. Orbán ezúttal a XXII. kerületben, egy országzászló felavatásán beszél majd.

Bajnai nem beszél díszesten

Így ünnepelt a kormány

2006. okt. 23. Operaház (az ünnep előestéjén, 22-én tartották és a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök beszélt)

2007. márc. 15. Művészetek Palotája

2007. okt. 23. Operaház (az ünnep előestéjén, 22-én tartották)

2008. márc. 15. Művészetek Palotája

2008. okt. 23. Operaház

2009. márc. 15. Művészetek Palotája

2009. okt. 23. Sehol

A kormány sem viszi túlzásban az ünneplést. Az elmúlt években mindig volt esti állami ünnepség ilyenkor, általában miniszterelnöki beszéddel. Többször is erőszakos utcai jelenetek és a fél belvárost megbénító útlezárások lettek abból, hogy tüntetők egy csoportja igyekezett az esti kormányünnepség közelébe férkőzni. Most erre lehetőség sem lesz, hiszen nem tartanak ilyen ünnepséget, nem lesz mit megzavarni akarni sem.

Az esetleges botrányok elmaradását sejteti, hogy Budaházy György börtönben van, márpedig az utóbbi időben több erőszakba fúló ünnepi tüntetés szervezésében is komoly részt vállalt. Volt, hogy személyesen agitálta a tüntetőket, hogy rendőrségi tiltás ellenére vonuljanak a kormányünnepség irányába.

Csak Jobbik vágyott a központba

Az egyetlen eddig bejelentett nagyobb belvárosi rendezvényt a Jobbik tartja, délután 3-kor a Deák téren. A parlamentbe készülő párt elnöke mellett az osztrák Szabadságpárt alelnöke is felszólal majd.

Sötétedésre a mostani állás szerint már egyetlen politikai megmozdulás sem lesz Budapesten.