Vádat emelnének a gárda főkapitánya ellen

2009.10.20. 15:03 Módosítva: 2009.10.20. 15:34
A rendőrség júliusban indított nyomozást, amikor a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai tüntetést szerveztek. A szervezet főkapitánya szerintük törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatásban bűnös, és ezt a demonstrációkon elmondott beszédei is igazolják.

Vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozást, amelyet még júliusban indítottak törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt, közölte kedden a rendőrség.

Az eljárást korábban egy az interneten megjelent felhívás miatt indították, miszerint a Fővárosi Bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda demonstrációt kíván tartani a fővárosban. A rendőrség szerint a július 4-én az Erzsébet téren és 11-én a Szabadság téren tartott rendezvényeken elhangzott beszédek is megalapozták bűncselekmény elkövetését.

A tüntetést után indult az eljárás

Július 4-én be nem jelentett demonstrációt tartottak a gárda feloszlatása ellen, ezt a rendőrség feloszlatta. Az ott történt rendőri intézkedés, valamint a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatása elleni tiltakozásul a Jobbik július 11-én nagygyűlést szervezett, ahol bejelentették a Magyar Gárda mozgalom újjáalakítását.

A nagygyűlés után Bencze József országos rendőrfőkapitány bejelentette, a BRFK eljárást indított annak tisztázására, ki vagy kik követhettek el jogsértést azzal, hogy részt vettek egy feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében. A rendőrség az ügyészségtől kérte annak kivizsgálását is, hogy történt-e a tüntetésen hatósági intézkedés elleni izgatás.

Kihallgatták a főkapitányt

A BRFK még abban a hónapban elrendelte a nyomozást törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, illetve egyesülési joggal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt. A rendőrség július 23-án szűkszavú közleményben tudatta, hogy gyanúsítottként hallgatták ki "K. Róbert 33 éves férfit törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt". Az MTI információja szerint a rendőrség Kiss Róbertet, a Magyar Gárda főkapitányát gyanúsította meg az ügyben.

A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését tagadta, és a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelyet a Fővárosi Főügyészség elutasított, arra hivatkozva, hogy a gyanúsított július 4-én és 11-én elhangzott beszédei, amelyben a feloszlatott szervezet újjáélesztésére hívta fel a jelenlevőket, alkalmasak a "törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének" megállapítására.

Az egyesülési joggal való visszaélés ügyében még nyomoznak

A BRFK keddi közleménye szerint a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, és a Fővárosi Főügyészséggel történő egyeztetést követően a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi az illetékes ügyészségnek. Az egyesülési joggal visszaélés vétség miatt továbbra is folyamatban van az eljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.