Milliárdokat követelhet a magyar államtól a sukorói befektető

2009.10.30. 07:26
Bekövetkezhet, amitől Oszkó Péter tartott - a sukorói teleküzlet felmondása, de akár visszacsinálása is milliárdokba kerülhet a magyar államnak. A Magyar Nemzet értesülései szerint az izraeli befektető, Joav Blum akkor is kártérítést követelhet, ha a beruházás máshol amúgy megvalósulhat.

Milliárdos kártérítést követelhet a magyar államtól Joav Blum, ha elesik a sukorói telektől, írja a Magyar Nemzet. A lap által megkérdezett szakértők szerint az, hogy a Gyurcsány-kormány utolsó munkanapján kiemelt projektnek minősítette a sukorói kaszinóberuházást - az indoklás szerint azért, mert több ezer munkahelyet teremthet a térségben - biztatásnak minősül, ezért Blum jogosult lehet a kártérítésre, függetlenül attól, hogy a kaszinó máshol felépül-e.

Oszkó Péter pénzügyminiszter már utalt erre a lehetőségre, amikor október 8-án, az MNV fideszes felügyelőbizottsági tagjával, Budai Gyulával folytatott egyeztetései után úgy nyilatkozott, nem biztos, hogy van lehetőség a szerződés felbontására.

Budai és a Fidesz hónapok óta a visszaélésgyanús telekszerződés felmondását követelte. Állításuk szerint - amit aztán az ügyben vizsgálódó ügyészség szakértője is megerősített - a kormány előnytelen üzletet kötött, amikor pár pilisi, a tervezett M4-es autópálya nyomvonalán fekvő, Blum tulajdonában álló gyümölcsösért cserébe lemondott a Velencei-tó partján lévő sukorói telekről. Az ügyészségi szakértő szerint az üzlet aránytalan, az államot 600 millió forintos kár érte.

Oszkó október 8-i nyilatkozata szerint a szerződés felbontását össze kell vetni minden más olyan lehetőséggel, amellyel esetleg hasonló eredményre juthatnak, de az állam számára kisebb lenne a kockázat.

A pénzügyminiszter november 9-ig szabott határidőt a Blummal az üzletet megkötő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek (MNV) arra, hogy megállapodjon a telekcsere visszacsinálásáról a befektetővel.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az MNV ajánlata szerint helyreállítanák az eredeti állapotot, Blum visszakapná pilisi telkeit és az MNV-nek eddig befizetett 296 millió forintot, az állam pedig visszakapná a 70 hektáros sukorói telket. Blum megtarthatja a közép-dunántúli régióra kiadott kaszinókoncessziót is, azaz más telken megvalósíthatná a tervezett beruházást. A Nemzet által megkérdezett szakértők szerint ez azonban nem befolyásolja kártérítési igényét, amit az is megalapoz, hogy Blum már megállapodott egy KC Bidding nevű céggel a kaszinóberuházásról, amelynek bérbe adta a sukorói ingatlant.