Sivár a kényszergyógykezeltek intézete

2009.10.30. 09:31
Bejelentés nélkül szálltak ki a állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, ahol a fogyatékkal élők és a kényszer-gyógykezeltek töltik büntetésüket. A 110 éves intézmény egyik épülete romos, A korábbi tanfolyamok, képzések már megszűntek, jelenleg csak egy szakkör működik, a felnőtteket és a fiatalkorúakat együtt helyezik el.

Zsúfoltság nincs, ám ez az egyetlen pozitívum a Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), ahol a kényszergyógykezeltek és a fogyatékkal élők töltik büntetésüket. Egyébként kevés az ápoló, az orvosok, pszichológusok átlagéletkora 70-75 év. (Az IMEI-ben volnának üres ápolói státuszok, de a létszámstop miatt ezeket nem lehet betölteni.)

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársai előzetes bejelentés nélkül vizsgálták a büntetés-végrehajtás intézményeiben a fogyatékossággal élő fogvatartottak körülményeit. Szabó Máté munkatársai az egyik épületet rendkívül leromlott állapotban találták, a másiknak a felső szintjét felújították.

Az intézetet több, mint 110 éve építették, a kormány régóta tervezi, hogy egy új épületbe költözteti. Odabent 18-20 ágyas kórtermekben élnek a kényszergyógykezeltek, az előzetesen letartóztatottak, vagy elítéltek. A nyolcból négy kórteremben van ugyan biztonsági kamera, de az rossz minőségű. A felnőtteket és a fiatalkorúakat csak együtt tudják elhelyezni.

A korábbi tanfolyamok, képzések már megszűntek, jelenleg csak egy szakkör működik, miközben a CPT (a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések és bánásmód megelőzésére létrehozott európai bizottság) ajánlása szerint a gyógyszeres kezelésen túl terápiás és más tevékenységeket is biztosítani kellene.

Ehhez képest a testmozgásra egy pingpong-asztal ad lehetőséget és az egyik épület kórtermeiben nincs konnektor, televíziót csak a közösségi helyiségben lehet nézni. Az épületek nem akadálymentesek, miközben testi fogyatékkal élőket – mozgás- látás- és hallássérülteket – is gondoznak az intézetben.