Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Még nem nyilvános a korrupciós jelentés

2009.11.03. 17:40
Sajtótájékoztatót tartott a GKI Gazdaságkutató Zrt., mert mint Vértes András, a cég elnöke elmondta, megnőtt a közérdeklődés az általuk készített korrupciós tanulmány iránt, miután a Transparency International közzétette értékelését az Indexen az anyagról. A tájékoztatón kiosztott összefoglalóból azonban nem derül ki sokkal több, mint a két hete megjelent cikkben . Maga a tanulmány még mindig nem nyilvános.

Elhangzott, hogy a felmérés adataival rendkívül óvatosan kell bánni, de az kijelenthető, hogy a közbeszerzések 65-75 százaléka érintett korrupcióval. A korrupció pedig átlagosan 25 százalékkal emeli a pályázati árakat. Vértes elmondta, hogy a párt- és kampányfinanszírozás homályos jogszabályai a magyar gazdaságban is fontos gyökeri a korrupciónak.

A körülbelül ezer megkérdezett cégvezető szerint a leggyakoribb korrupciós technika az ajánlattevők körének korlátozása és az ajánlattevő exkluzív informálása (például a többi ajánlati árról). Sokan érzik, hogy fentről nyomást gyakorolnak egy ajánlattevő sikeréért, vesztegetés történik a magasabb ár elfogadásáért, vagy indokolatlanul zárnak ki ajánlattevőket. Gyakori az ajánlattevők részéről a kartellmegállapodás is.

A Közbeszerzések Tanácsa által megrendelt (és közbeszerzési pályázaton elnyert) munka befejezése már több mint egy évet késik. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, ez a kisebb-nagyobb technikai hibáknak, valamint annak köszönhető, hogy körülbelül csak minden tizedik cégvezető állt kötélnek és mondta el az általa tapasztaltakat. Elmondták azt is, hogy nincs kötbér, hiszen a befejezés mindkét fél hibájából csúszik, tökéletes munkát akarnak letenni az asztalra.

A kutatás vezetője szerint olyan cégeket kerestek, amelyek részt vettek már közbeszerzésben, és a halmazból véletlenszerűen választottak. Arra a kérdésre, felmerült-e dilemma, hogy a tudtukra jutott esetleges bűncselekményeket a rendőrségnek is el kell-e mondani, Papanek Gábor a GKI kutatásvezetője elmondta, hogy ez egy kutatás, ahol minden megkérdezett inkognitóját garantálják. Arra a felvetésre pedig, hogy adatbázisba szervezték-e nevekkel, cégekkel az elmondott bizalmas információkat, azt a választ kaptuk, hogy a válaszok megvannak, de nincsenek összekötve nevekkel.

A GKI és a megrendelő úgy nyilatkozott, hogy a tanulmányon már csak formai egyeztetések vannak hátra. Úgy tudjuk, hogy várhatóan jövő hét végén nyilvánosságra hozzák az egész anyagot.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!