Vilmos
10 °C
22 °C

A Fidesz újra nekimegy Hunvald fizetésének

2009.11.07. 11:48 Módosítva: 2009-11-07 12:25:05
Az előzetesben ülő erzsébetvárosi polgármester ügyében húzza az időt az MSZP, mondja Vattamány Zsolt frakcióvezető. Lamperth Mónika egyetért a Fidesszel, leülnek elbeszélgetni a kerületi szocialistákkal.

Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését.

Vattamány Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője ezt azután mondta, hogy egy nappal korábban a kerületi képviselőtestület úgy döntött: továbbra is jár Hunvald Györgynek az alapilletménye az önkormányzattól.

Vattamány Zsolt szerint pénteken világossá vált: az MSZP azt akarja, hogy a polgármester a börtönben is megkapja a fizetését, méghozzá közpénzből. Az ügyben megszólaló szocialista politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, "összevissza beszélnek" - tette hozzá.

Teljesen egyértelmű

Az MSZP csak húzza időt, átveri az embereket azért, hogy védjék egy súlyos bűncselekményekkel gyanúsított párttársukat - mondta a fideszes politikus, aki szerint a jogi helyzet is teljesen egyértelmű: börtönben ülő polgármesternek nem jár fizetés.

Vattamány Zsolt szerint több mint érdekes, hogy míg a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy Hunvald György lemondjon fővárosi közgyűlési tagságáról, addig az egyáltalán nem zavarja őket, hogy a mai napig ő a VII. kerület polgármestere és a kerületi MSZP elnöke is.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) pénteki közleménye szerint a tárca fenntartja több törvény együttes értelmezésére alapozott állásfoglalását, miszerint az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek nem jár díjazás.

Lamperth egyetért a Fidesszel

Lamperth Mónika ismét megszólalt az ügyben. Az MSZP elnökhelyettese azt mondta, nagyon kevés dologban ért egyet a Fidesszel, de ez most ezek közzé tartozik. Hangsúlyozta, sajnálja, hogy az MSZP és az IRM álláspontját eddig nem fogadta el a VII. kerületi szocialista frakció. Burány Sándor fővárosi elnök és az MSZP budapesti vezetése a jövő héten tárgyal a VII. kerületi szocialistákkal.