A csornaiak otthon maradtak

2009.11.08. 21:29
Vasárnap időközi parlamenti választást tartottak Csornán, hogy betöltsék Áder János megürült mandátumát. Az első fordulót a várakozásoknak megfelelően a fideszes Gyopáros Alpár nyerte, a Jobbik megelőzte az MSZP-t, a választás azonban az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett. A második fordulót november 22-én tartják.

Érvénytelen lett a csornai időközi országgyűlési képviselőválasztás első fordulja vasárnap, este hét óráig a szavazásra jogosultak mindössze 21,75 százaléka, 9820 szavazó járult az urnákhoz. A választás érvényességéhez 50 százalékos részvételi arány kellett volna.

Győr-Moson-Sopron megye 5-ös választókerületében Áder János helyére választottak volna képviselőt, miután a fideszes politikus június 7-én mandátumot szerzett az Európai Parlamentbe. Mivel a két megbízatás a hatályos törvények értelmében nem fér össze egymással, lemondott országgyűlési képviselői helyéről.

Az eredmény papírforma szerint alakult: a szavazatok 73 százalékát Gyopáros Alpár, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta, a jobbikos Takács Krisztiánra 13 százalék szavazott, az MSZP jelöltje, Balogh Csaba a szavazatok 8 százalékát, a Civil Mozgalom jelöltje, Demjén Mihályné 4 százalékot kapott. Legkevesebben - 2 százalék - a MIÉP színeiben induló Molnár Tivadarra szavaztak.

Mivel az első forduló érvénytelen lett, november 22-én tartják a második fordulót, ezen mind az öt jelölt indulhat. A második forduló érvényességéhez csak 25 százalékos részvételi arány szükséges, a képviselői mandátumot pedig az töltheti be, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja.

Ha a választók érdektelensége miatt érvénytelen lesz a szavazás második fordulója is, Áder János országgyűlési mandátuma Toller Lászlóéhoz hasonlóan betöltetlen marad. Pécsen október közepén járultak urnákhoz idén negyedszer, hogy az időközi parlamenti választáson szavazzanak, miután három forduló érvénytelen volt az alacsony részvételi arány miatt. A negyedik próbálkozás még a korábbiaknál is sikertelenebb volt, 11 százalékos részvétel született.

A választási törvény értelmében érvénytelenség esetén új időközi választást írnak ki legalább 72 nappal, de maximum négy hónappal az utolsó érvénytelen forduló után. A törvény ugyanakkor rendelkezik arról is, hogy általános választások évében nem lehet időközi választást tartani, idén két új forduló megtartására pedig már nincs idő.

A második fordulóban tehát az dönt majd, hogy a győzelemre esélyes fideszes Gyopáros Alpárnak sikerül-e erőteljesebben mozgósítania a szavazókat, bár már az első forduló előtt is bejárta a választókörzet 50 települését. Az MSZP-nek ugyanakkor nem érdeke, hogy meglegyen a 25 százalékos részvételi arány, mivel így egy fideszes képviselővel kevesebb dolgozik majd a parlamentben a ciklus utolsó néhány hónapjában, bár ez azt is jelenti, hogy Pécshez hasonlóan nem lesz a térségnek egyéni képviselete.

Meglepetés a vasárnapi választáson, hogy a jobbikos jelölt a második helyen végzett, és csaknem 5 százalékkal megverte MSZP-s ellenfelét. A sorrend ez EP-választás óta változott, akkor az MSZP bár kis előnnyel - 1 százalékkal - a Jobbikkal szemben, de még a második helyet szerezte meg a Fidesz mögött.