Bernadett
-2 °C
4 °C

Joav Blum még nem sukorói

2009.11.17. 18:27 Módosítva: 2009-11-17 18:27:47
Jogerősen is fiktívnek nyilvánította Joav Blum sukorói lakcímét a Fejér Megyei Bíróság. A Velencei-tó partjára tervezett kaszinóváros befektetője hatvan napon belül felülvizsgálati kérelemmel fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz.

Joav Blum az ingatlannyilvántartás széljegyzetében szerepel, ez azt jelenti, hogy meg akarja vásárolni a házat, az eljárás folyamatban van, de még nem az övé. Ezért döntött úgy a Fejér Megyei Bíróság, hogy az első és másodfokon eljáró hatóságok döntése törvényes, mondta Soós Gyula, a bíróság elnökétől.

A Fejér Megyei Főügyészség az idén márciusban rendelte el a nyomozást közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt. Eszerint fiktív adat a lakcímnyilvántartásban Joav Blum sukorói címe.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozásával párhuzamosan a főügyészség kezdeményezte Sukoró jegyzőjénél, hogy érvénytelenítse a lakhelyet. A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal másodfokon is érvénytelenítette az állandó lakcímet. Joav Blum ezután is fellebbezett.

Az ügyet hétfőn tárgyalta a Fejér Megyei Bíróság. Az ítélet jogerős, amely ellen hatvan napon belül a Legfelsőbb Bírósághoz lehet fordulni felülvizsgálati kérelemmel.

Jelenleg az ítélet kézbesítésére vár, a további lépésekről csak annak birtokában fogok dönteni - közölte Joav Blum.