Marcell
19 °C
32 °C

Szegregál a Pécsi utcai általános

2009.11.30. 17:31
Megállapította a szegregációt a kaposvári Pécsi utcai Általános Iskola ügyében indított polgári perben a Somogy Megyei Bíróság hétfőn első fokon meghozott határozatában, amelynek indoklásában arra is kitért, hogy polgárjogi eszközökkel nem lehet kikényszeríteni az iskola bezárását.

Polgári pert indított az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata ellen, azt kifogásolva, hogy fenntart egy olyan iskolát, ahol szinte csak roma diákok tanulnak. Azt kérték a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szegregációt, mondja ki, hogy a tanulókat hátrányos megkülönböztetés éri, és kötelezze az önkormányzatot a jogsértés megszüntetésére.

A bíróság határozatában megállapította, hogy a cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulókat az oktatási intézményben  jogellenesen elkülönítik, és hátrányosan megkülönböztetik őket. Utóbbit akkor, amikor olyan oktatás biztosítanak számukra, hogy az  önkormányzati fenntartásban működő, normál tantervű iskolákhoz képest magasabb az évfolyamismétlések száma, a tanulmányok abbahagyásának aránya és a hiányzás, ugyanakkor alacsonyabb az országos kompetenciamérés során elért eredmény és a továbbtanulók aránya.

A bíróság kötelezte az alperest, hogy a jogsértést hagyja abba, továbbá arra, hogy a felperesnek fizessen meg 250 ezer forint perköltséget. A felperesnek az iskola bezárására vonatkozó keresetét ugyanakkor hatáskör hiányában elutasította.

Zárják be

Mohácsi Erzsébet az alapítvány elnöke a határozat kihirdetése után újságíróknak elmondta: egy lépéssel közelebb kerültek az alapítvány céljához, ahhoz, hogy megszüntessék az iskolai szegregációt, zárják be azokat az intézményeket, amelyekben roma gyerekeket elkülönítve oktatnak.

Az alapítvány elnöke az önkormányzat esetleges fellebbezése kapcsán azt mondta: "akkor - úgy gondolom - az álláspontunk nagyon könnyen védhető lesz". Hozzátette: jogilag is védhetőbb és gazdaságilag is sokkal kifizetődőbb, ha ezt az iskolát bezárják, és a gyerekeket integrálják a többi iskolákba. Ez egyébként korábbi perek után így történt - jegyezte meg Mohácsi Erzsébet.

Törvényes keretek

Szijártó Attila, az önkormányzat jogi képviselője a döntést értékelve úgy fogalmazott: a bíróság megállapította a szegregációt, de elutasította a felperes keresetének azt a, szerintük leglényegesebb részét, hogy a cigány származású gyerekeket osszák el más iskolák között. "Tehát erre vonatkozóan a bíróság nem adott helyt a felperes keresetének" - tette hozzá a jogi képviselő.

Stickel Péter, az önkormányzat kulturális igazgatója szerint nem szegregált az iskola, törvényes keretek között működik, az oktatási minősége és színvonala megfelel az előírtaknak. A pedagógusok, a szülők és a gyerekek is elégedettek az intézmény működésével - hangsúlyozta Stickel Péter, hozzátéve: nem az a megoldás, hogy megszüntetik az iskolát, hanem az, hogy további segítséget adjanak a felperes által kifogásolt mutatók javulásához.

A felek a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezhetnek a határozat ellen.

A perben szereplő iskolában 180 diák tanul. A felperes által ismertetett adatok szerint egy fővárosi, VIII. kerületi iskola után ebben a kaposvári iskolában a legmagasabb, 93 százaléknál nagyobb a cigány tanulók aránya.