Topolánszky kitart vallomása mellett a Zuschlag-perben

2009.12.02. 15:48
Topolánszky Ákost szerdán hallgatták meg a Zuschlag-perben, a politikus megerősítette korábbi vallomásait. Azt mondta, Gyurcsány kezdetben a szakmaiságot helyezte előtérbe, aztán elkezdett készülni a miniszterelnökségre.

Az ifjúsági szakterület komoly politikai nyomásnak volt kitéve az ifjúsággal és a sporttal foglalkozó minisztériumban és utódszervezeteinél, mondta Topolánszky Ákos, akit tanúként hallgattak meg a Zuschlag-per szerdai tárgyalási napján.

A politikai államtitkár az ifjúsági ügyekre erős hatással volt, mondta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Topolánszky Ákos, aki a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott 1999 januárjától 2003 októberéig.

Fodor Endre tanácsvezető bíró a tanút Zuschlag János kérésére idézte be a bíróságra és az ifjúsági helyettes államtitkárság működéséről kérdezte.

A tanú hangsúlyozta, kizárólag a kábítószerügyi koordinációért felelős államtitkárságokon történtekről tud konkrétan beszámolni, a többi államtitkárságon történteket hallomásból ismeri. Zuschlag Jánossal és a perben szereplő egyesületekkel, azok pályázataival semmilyen kapcsolata nem volt.

Azt mondta, a minisztériumot 2002-ben egy évig Jánosi György vezette, majd Gyurcsány Ferenc kinevezésével megváltozott a szervezet működése, szakmai egyeztetéseket és tanácskozásokat tartottak. Gyurcsány Ferenc minisztersége elején a szakmaiságot helyezte előtérbe, ez a helyzet azonban 3-4 hónap után alapvetően megváltozott. Ezután már a miniszterelnökségre készült Gyurcsány, ami már másfajta politizálást követelt, tette hozzá a tanú.

A tanácsvezető bíró utána felolvasta a tanú nyomozati szakban tett vallomását, amit Topolánszky Ákos megerősített. Az ügyészek kétszer, csaknem 16 órán keresztül hallgatták ki Topolánszky Ákost.

Vallomása szerint az Ifjúsági és Sportminisztériumban, majd az utódszervezeteinél Mesterházy Attila államtitkár, az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltje érvényesítette a pályázatok esetén a politika érdekeit. A minisztérium által kiírt pályázatok szakmai értékelését követően a tárca politikai vezetése, jellemzően a politikai államtitkár, átnézte a nyertes listát. A politikai államtitkár ilyen alkalmakkor számon kérte, hogy meghatározott szervezetek lemaradtak a listáról, vagy hogy adott szervezetek szerepeltek rajta. Amennyiben feszült volt a viszony a politikai vezetés és a szakmai vezetés között, ez adott esetben "diktátum formáját öltötte", tehát a politikai államtitkár meghatározta, hogy mely szervezetet kell támogatni

Nyomozati szakban tett vallomása szerint Mesterházy Attilától kapott ilyen jellegű politikai kéréseket, megrendeléseket, melyek után a listát át kellett dolgoznia a helyettes államtitkárságnak.

A Zuschlag-per szerdai tárgyalási napján befejeződött a tanúk meghallgatása. A per jövő kedden iratismertetéssel folytatódik. A perben elsőfokú ítélet 2010 márciusában várható.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.