Pénzbüntetést kapott a hanyag lenti rendőr

2009.12.03. 11:23
Jogerősen elítéltek egy rendőrt egy öngyilkossági kísérlet ügyében. Tavaly a Zala megyei Lenti rendőrkapitányságának fogdájában egy 16 éves fiú a saját nadrágszíjára akasztotta fel magát. Kómába esett, és bár felébredt, maradandó károsodást szenvedett.

A rendőrt gondatlanságból elkövetett kötelességszegés miatt ítélték el, mert nem vette el a fiú nadrágszíját. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa helybenhagyta az elsőfokú döntést, a rendőr 80 ezer forintos pénzbüntetést kapott, de a szolgálattól nem tiltották el - mondta Mohácsi Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese.

Előzőleg egy idős asszony jelentette a rendőrségnek, hogy a lenti temetőben két fiatal ellopta a táskáját. Hasonló eset előző nap is történt, akkor is két fiatalt láttak. A második esetnél a kiérkező járőr a temetőhöz közeli úton két fiatalt pillantott meg, egyikük beszaladt a közeli kukoricásba, a másik azonban ott maradt.

Őt a rendőrök először tanúként vitték be a kapitányságra. Közben a kukoricásban megtalálták az idős hölgy ellopott iratait, majd a másik fiatalembert is, akit előállítottak. Később kiderült, hogy a korábban még tanúként bevitt másik fiatalembernek is köze lehet a lopáshoz. Ekkor őt is előállították, de még mielőtt az előállító helyiségbe vitték volna, megengedték neki, hogy felhívja édesanyját. Röviddel ezután a fiatalember felakasztotta magát saját nadrágszíjára.

Tiborcz János, Zala Megye Rendőrkapitánya az eset után azt mondta, "nem kellett volna nála hagyni az övet".

Az öngyilkosságot megkísérelt fiú édesanyja korábban azt mondta, hogy miután a büntetőügy lezárul, kártérítési pert indít a rendőrség ellen.