Sólyom: Sértő a nagykövetségek nyilatkozata

Sólyom László köztársasági elnök szerint sértő volt a kilenc budapesti nagykövetség november közepén kiadott közös nyilatkozata, amelyben a magyarországi befektetői klímát rontó tényezőkre figyelmeztettek. Szerinte a franciákat a pécsi vízmű, az amerikaiakat a Sláger Rádió, míg a svájciakat a Danubius Rádió ügye izgatta.

Sértő módon fogalmazták meg kifogásaikat azok a budapesti nagykövetségek, amelyek novemberben közös nyilatkoztatban hívták fel a figyelmet a magyarországi befektetői klímát negatívan befolyásoló tényezőkre, mondta az InfoRádiónak adott, itt meghallgatható interjújában a Kiotóban tartózkodó Sólyom László.

A november 18-án megjelentetett dokumentumot az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc budapesti nagykövetségei írták alá.

"Nem arról van szó, hogy tagadnánk azt, hogy problémák vannak, de a probléma szóvá tételének ez a módja voltaképpen sértő az országra nézve" - mondta a köztársasági elnök. Szerint sem a korrupciós helyzet, sem az adózás átláthatatlansága nem olyan szörnyű, hogy indokolta volna a nyilatkozatot.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a franciákat a pécsi vízműben érdekelt Suez ügye izgatja, az amerikaiakat a Sláger Rádió, a svájciakat a Danubius Rádió, mondta a köztársasági elnök a nyilatkozat lehetséges hátteréről.

Azt mondta, nem érti, milyen erkölcsi alapról bírálják a helyzetet, hiszen korábban mind a két rádió el tudta érni, hogy a parlament egyhangúan, pályázat nélkül hosszabbítsa meg frekvenciahasználatukat, amelyet végül alkotmányellenesnek nyilvánítottak.

Szerinte van mit javítani Magyarországon, a továbblépéshez alapvető célnak nevezte a korrupció leküzdését. Reméli, hogy lesz erről szó a kormányprogramokban, de az államfő által javasolt Bölcsek Tanácsának ajánlásait is hamarosan közzéteszik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59