Már több hónapja nyomoztak a Budapest Airport-BKV-s korrupciós ügyben

2009.12.06. 11:07 Módosítva: 2009.12.06. 15:28
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) több hónapon át nyomozott, mielőtt őrizetbe vette a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. jogi igazgatóját – közölte Horváth Katalin Fanni, az RRI sajtószóvivője.

Lesz bizottságosdi

Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának vezetője kezdeményezi, hogy azonnal hívják össze a BKV ügyeit vizsgáló bizottságot.

A szocialista politikus azt mondta: a most nyilvánosságra került esetek miatt felszólítja György Istvánt, az eseti bizottság fideszes elnökét, hogy haladéktalanul hívja össze a testületet. Ezt azért tartja szükségesnek, hogy a bizottság tagjai tájékozódhassanak és megtehessenek mindent a gyanús esetek tisztázása érdekében.

György István, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese december 8-ra összehívja a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottságot, de nem Steiner Pál szocialista politikus felszólítása alapján, hanem, mint közleményében egyértelművé tette, saját kezdeményezéséből.

A két igazgató ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást az RRI, illetve kezdeményezte előzetes letartóztatásukat a Fővárosi Főügyészségnél. A rendőrség rajtuk kívül az ügyben további három ember ellen indított büntető eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.

A sajtószóvivő tájékoztatása szerint az RRI egy magánszemély feljelentése alapján, április 15-én kezdte meg a nyomozást. A feljelentő a BA Zrt.-vel szerződésben álló gazdasági társasággal kapcsolatos korrupciós cselekményekre hívta fel a nyomozó hatóság figyelmét.

Horváth Katalin Fanni elmondta, a rendőrség az elmúlt hónapokban adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a BA jogi igazgatója - összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV jogi igazgatójával - a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta, illetve ezen ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaság részére. A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követ el.

A rendőrség a BKV jogi igazgatóját tetten érte, amint egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában nagyjából tízmillió forint összegű kenőpénzt vett át egy, a közlekedési társasággal szerződésben álló cég munkatársától. Az egyik gyanúsított az elfogás során passzív ellenállást tanúsított a rendőri intézkedéssel szemben, a pénzt átadó személy azonban megpróbált gépkocsijával elmenekülni. Őt a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális egységének segítségével fogták el.

A nyomozás jelenlegi szakaszában a lefoglalt bizonyítékokat értékelik. Ezzel összefüggésben közölte, hogy a házkutatás során az egyik gyanúsítottnál csekély mennyiségű, saját fogyasztásra szánt kábítószert is talált a rendőrség.

A BKV-val kapcsolatos ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folytatja le az eljárást, mert a két jogi igazgató által elkövetett bűncselekmények olyan szorosan összekapcsolódnak, hogy azokat egy eljárásban célszerű vizsgálni. A BA a nyomozás kezdeti szakaszától minden támogatást megadott az RRI-nek.

Mint beszámoltunk róla, a BKV jogi igazgatóját pénteken este érték tetten, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság pedig még aznap éjszaka házkutatást tartott a közlekedési társaság Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán, valamint egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le. A Budapest Airport jogi igazgatóját a lakásán fogták el.

Információk szerint az egyik gyanúsított feltáró vallomást tett. A rendőrség javasolta a két igazgató előzetes letartóztatását.

"A Budapest Airport megdöbbenéssel értesült a vállalat jogi igazgatójának őrizetbe vételéről. A cég az ügy felderítése érdekében teljes mértékben együttműködik a nyomozó hatósággal, a rendőrséggel, számukra megad minden szükséges információt, a kért szerződések, dokumentumok és számítógépes adatok másolatát. A Budapest Airport reményét fejezi ki, hogy ennek révén sikerül az ügy valamennyi részletét teljes mélységében feltárni, mert ez a vállalat és a közvélemény számára is egyformán fontos" - olvasható a cég szombati közleményében.

Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója szombaton kora délután úgy nyilatkozott, hogy a nyomozásról hivatalos tájékoztatást kaptak, az őrizetbe vételről viszont csak a médiából értesültek. "Következésképp mindaddig nem tudjuk, milyen összefüggésben van a BKV-val az őrizetbe vétel, amíg nincs tudomásunk arról, hogy kivel találkozott a jogi igazgató, és az egyéb, a találkozót érintő részletekről" - tette hozzá.