2012-től lesz magyar tartalékos haderő

2009.12.07. 19:38 Módosítva: 2009.12.07. 19:45

Bevezetik 2012-től a tartalékos haderőt Magyarországon. Erről a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásról szóló törvény (HJT) módosításával, 343 igen 1 nem és 1 tartózkodás mellett döntöttek a képviselők.

Az önkéntes tartalékos szolgálat lényege, hogy mintegy 4000 embert úgy alkalmaz a honvédség, hogy az önkéntesek megtartanák civil foglalkozásukat.

Első alkalommal 25 napra, ezt követően a szerződésben foglalt időtartamra, évente legfeljebb 15 napra hívhatják be őket. Ezen felül az önkéntes tartalékos 3 évente, összesen legfeljebb 6 hónap tényleges szolgálatra is behívható a Magyar Honvédség szervezeteihez.

Fizetésüket, a költségtérítések, kedvezmények és támogatások mértékét a szerződéses katonákra vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani. Ezen felül rendelkezésre állási díjra jogosult minden önkéntes, ennek összege a szerződés 1-2 évében évi 1 havi, 3-5 évében évi 2 havi, 5 év felett évi 3 havi alapilletmény összegével egyenlő.

Változik az az eddigi szabály is, amely szerint akik elérték az adott rendfokozatban eltölthető maximális időt, kénytelen voltak elhagyni a szolgálatot. A HJT módosítása lehetővé teszi, hogy kérésre, ha a parancsnok is úgy ítéli meg, akkor meghosszabbítható a szolgálati idő.

A módosítással az eddigi gyakorlattól eltérően 30 nap betegszabadság után automatikusan csökken az addig 100 százalékos térítés 90 százalékra. Ezután az illetékes parancsnok megvizsgálja a betegség okát, és ha nem a szolgálatteljesítéssel összefüggő probléma okozta a betegséget, akkor tovább csökkenhet a térítési díj egészen 50 százalékig, ha igen, akkor megtérítik a 100 százalékot.

Módosították a leszerelési segélyt is és bevezették a szerződés-hosszabbítási díjat. A módosítás értelmében a katona ezentúl egy periódus szerint (3-4-5 év) veheti fel ezt a díjat: 3 év után 1,3 havi illetmény, 5 év után 1,6 havi pénzt kaphat egészen 20 évig, igaz a pénz csak egy ideig növekszik, aztán csökken.

A jövőben a katonák a szakszervezet által rendezett megmozdulásokon egyenruhában vehetnek részt, de valamilyen megkülönböztető jelzést kell magukon viselniük, pontosabban egy karszalagot.

A HJT-módosítás nyomán ezentúl a szakközépiskolai tanulmányi időt beszámítják a nyugdíjjogosultságba.