Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Bajnai szerint a Fidesz sem változtathat a gazdaságpolitkán

2009.12.10. 21:57
Bárki lesz az új magyar miniszterelnök, rövid távon nem fogja tudni megváltoztatni a gazdaságpolitikát - vélekedett Bajnai Gordon miniszterelnök a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelent számában közölt interjújában.

Magyarország 2010 végéig a Nemzetközi Valutaalap felügyelete alatt áll, amit kiegészít az EU deficiteljárása, politikai szempontból azonban –  nyilatkozta Bajnai Gordon kormányfő a német Die Zeitnek  –  az a legfontosabb, hogy Magyarországon 1,7 millióan vettek fel hitelt euróban vagy svájci frankban. "Ha bárki vissza akarna térni a múlt felelőtlen politikájához, ezt a piacok a forint leértékelésével büntetnék. Ez azonnal növelné az emberek hiteltörlesztési költségeit. Egy populista párt is kétszer meggondolná, hogy kiteszi-e magát ilyen veszélynek" – mondta Bajnai.

A kormányfő nem volt hajlandó évszámot megjelölni arra, hogy szerinte mikor vezetheti be Magyarország az eurót, de úgy gondolja, hogy hamarabb, mint Lengyelország vagy Csehország. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy 2010-ben Magyarországnak lesz az EU-n belül az ötödik legalacsonyabb államháztartási hiánya: "Nincs más ország Európában, amely a közelmúltban ekkorát változtatott volna a költségvetés kiadási oldalán."

Arra a bírálatra, hogy gazdaságpolitikája javít ugyan az államháztartás helyzetén, ám csökkenti a fellendülés esélyeit, azt válaszolta, hogy "a gazdaságpolitika a lehető legkevésbé rossz megoldás megtalálásának a művészete". Szerinte 2010 közepén visszatér a növekedés, és a következő években Magyarország gazdasága évente 3,5-4 százalékkal bővülhet.