Kulcsár-ügy: az ügyészség börtönbe küldené Forró Tamást

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően az ügyészség valóban nagy mértékben elégedetlen a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletével.

Sódor István fővárosi fellebbviteli főügyész másodfokon nem korrigálható súlyos eljárásjogi hibák miatt felülbírálatra alkalmatlannak tartja a Kulcsár Attila és 23 társa ügyében hozott elsőfokú ítéletet, írja a csütörtöki Magyar Nemzet az ügyészség 58 oldalas fellebbviteli indítványáról.

Sódor István szerint a vádlottak által elkövetett bűncselekmények minősítése sokszor hiányos, pontatlan és ellentmondásos, így a büntetésekről nem dönthetett érdemben az első fokon ítélkező Fővárosi Bíróság.

A főügyész szerint például a nyolc év letöltendő börtönre ítélt Kulcsár Attila büntetését súlyosbítani kellene, ráadásul az ő esetében felmerülhet, hogy nem is sikkasztást követett el, hanem csalást.

Az öt évre ítélt, másodrendű vádlott Kerék Csabát is lényegesen hosszabb szabadságvesztésre kellene ítélni. A másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Forró Tamás egykori újságíró, televíziós műsorvezető esetében is letöltendő szabadságvesztés lenne indokolt.

A K&H Bank volt vezérigazgatójával, a nem jogerősen felmentett Rejtő E. Tiborral szembeni bizonyítási eljárásban a bíróság nem szerezte be a kellő mennyiségű bizonyítékot, alapvető fontosságú körülményekkel nem foglalkozott, és tényállást egyáltalán nem is állapított meg a bíróság, derül ki az ügyészségi papírokból.

Az első fokú ítélet részbeni hatályon kívül helyezését kérő ügyészségi indítványról, a védői fellebbezésekről a Fővárosi Ítélőtábla dönt majd.

A 2003-ban kipattant brókerbotrány kapcsán 2006 májusában kezdődött el a büntetőper, amelyben 2008 augusztusában a Fővárosi Bíróság első fokon, sikkasztás miatt nyolc év börtönre ítélte Kulcsár Attilát, további hat vádlottra szintén letöltendő, nyolcra felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, két embert pedig felmentett.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59