Kovács Tamás legfőbb ügyész kikérte magának, hogy az UD-ügyben folytatott nyomozást abszurditásnak nevezte Nyakó. Ezután felsorolta, hogy a nyomozás adatai szerint a feljelentésben foglaltakban nem történt bűncselekmény. És mivel adatgyűjtés nem valósult meg, ez ügyben nem is került sor tanúkihallgatásokra. Szilvássy György ügyében pedig a Nemzeti Nyomozóiroda kezdeményezte a meghallgatást. Nyakó István nem fogadta el a választ, ahogy a parlament sem.
Rovataink a Facebookon