Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Elzavarták a prostituáltakat a Felsőkertiről

2009.12.16. 18:44
2003 júliusa óta a XV. kerületi Felsőkerti úton a nap 24 órájában negyven-ötven prostituált dolgozott, ugyanis ezen az útszakaszon az országban egyedüliként legálisan működhettek. Idén októberben váratlanul mégis elküldték őket a rendőrök, feltehetően azért, mert a lányok zavarták egy 70 millió dolláros filmstúdió építését. Az önkormányzat szerint a megnövekedett forgalom okozta balesetveszély volt az intézkedés oka.

„Egyik napról a másikra eltűntek a kurvák. Úgy álltak itt azelőtt, mint könyvek a polcon. A rendőrök elkezdtek razziázni, összeszedték és vitték őket. Azért kellett elmenniük, mert jönnek ide az amerikaiak, üzletemberek az épülő filmstúdióba. Pedig lehet, hogy még örültek volna, hogy itt kis pénzből megoldhatják...” – mondja egy férfi, aki a Felsőkerti út közelében él.

A prostituáltak az országban egyedüliként, 2003-ban kaptak hatósági engedélyt arra, hogy a XV. kerületi szemétégető mellett futó Felsőkerti úton érvényes egészségügyi igazolással dolgozhassanak. 2009. október közepéig ott álltak a lányok, amikor egyik napról a másikra át kellett menniük a XV. kerületet és Dunakeszit összekötő Dunakeszi útra.

Képek a helyszínről

Nem türelmi zóna, de nem is védett utca

Magyarországon a prostitúció az úgynevezett védett területeken tilos. Ezek azok a helyek, amelyek közelében iskolák, lakóházak, egyházi épületek, intézmények, természetvédelmi területek vannak. Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének vezetője az Indexnek azt mondta, bár a hatályos törvények értelmében minden önkormányzatnak helyet kellene biztosítani a prostituáltaknak, ezt az egész országban kizárólag a XV. kerület tette meg. Ez az önkormányzat sem türelmi zónát jelölt ki, pusztán 2003 júliusában hatósági engedélyt adott arra, hogy a prostituáltak egyesülete által megjelölt Felsőkerti út nem minősül védettnek.


Megváltoztatták a rákospalotai "türelmi zónát" nagyobb térképen való megjelenítése

„Olyan forgalmuk volt itt a Felsőkertin, hogy csak na. Ha én ezen a soron kurva lettem volna, akkor nem kellene most dolgoznom. Egyszer megfigyeltem, hogy az egyik csaj három óra alatt huszonkét fuvart rendezett le” – fogalmazott a Felsőkerti úton dolgozó egyik munkás.

A lányok szerint éppen a Felsőkerti úton zajló építkezés volt áttelepítésük oka. Itt épül ugyanis 70 millió dollárból az a hatalmas hollywoodi filmstúdiónegyed, ami a George és Mark Rosenthal ingatlanfejlesztők tulajdonában lévő, Amerikában már közel 40 stúdiót működtető Raleigh Studios, és a magyar befektetők alkotta Origo Film Group közös vállalkozása. Utóbbi céggel próbáltuk felvenni a kapcsolatot, de azt mondták, január közepéig semmilyen ügyben sem nyilatkoznak.

A lányok aggódnak, a szülők aggódnak

A Felsőkerti úton dolgozó 40-50 lányt nem értesítették előzetesen az áthelyezésről, egy októberi napon a rendőrök – akiket jól ismernek, mert naponta többször ellenőrzik, igazoltatják őket – átküldték őket a Dunakeszi útra. Ugyanekkor az útra került két nagy méretű „Gyalogosforgalom tilos! Balesetveszély” – tábla is, az önkormányzat tette ki a lányok munkájának ellehetetlenítése érdekében.

Mostanra egy lány sincs a Felsőkerti úton, mindenki a Dunakeszin áll. Ezzel a helyzettel eltérő okokból, de a prostituáltak és a környéken autózók sem elégedettek. „Nap mint nap sokan kénytelenek elviselni, hogy ezen a fertőn kell akár gyerekekkel együtt áthajtaniuk” – írta az Indexnek egy olvasó. Az általunk megkérdezett lányok a forgalom csökkenése és a balesetveszélyes útszakasz miatt aggódnak.

Klikk a képre!

„Semmit nem tudtunk erről, hogy hová leszünk téve. Egyik nap szóltak a rendőrök, hogy ott már nem lehetünk, mert zavarjuk az építkezést. Rosszul jött ki, hogy pont télen költöztettek át minket. Megfagyunk, mire megszoknak minket. Ott pörgött az üzlet, többet voltunk az autókban, mint kint. Itt meg van, hogy két-három órát állunk a hidegben. Sokkal kisebb a forgalom. Zavarja a kuncsaftokat, hogy ha az árakról kérdezősködnek, a mögöttük érkező autósok elkezdenek rájuk dudálni. Itt sokkal keskenyebb az út, a másik helyen ki tudták őket kerülni. Úgy hallottuk, hogy az önkormányzat felhívására intézkedett a rendőrség” – mondja egyikük, aki 23 éves, és az itteni prostituáltak egyen öltözékében: csipkebugyiban, nejlonharisnyában, rövid kabátban fagyoskodik.

Dr. Nagy Antal jegyző az Index kérdésére azt mondta, a Felsőkerti úton megnövekedett forgalom okozta balesetveszély miatt helyezték át a lányokat. "2003-ban a Felsőkerti útat az önkormányzatunk elkerülőnek  létesítette, hogy a szemétégetőt a teherautók, kukásautók könnyebben meg tudják közelíteni, és ne terheljék a kerület forgalmát. Azóta azonban egyre több a környéken a beruházás, így megnőtt a forgalom is, és úgy ítéltük meg, balesetveszélyes lett ez az útszakasz. A prostituáltak érdekvédekmi szövetségével egyeztetve kerestünk a környéken egy kevésbé forgalmas útszakaszt, ami megfelel a törvényi előírásoknak és arra adtunk új hatósági engedélyt" - mondta. A jegyző szerint a filmstúdió építkezésének forgalma is szerepet játszott a döntésben, de az azon kívül megnövekedő forgalom miatt is aggódtak az erősödő balesetveszély miatt. Véleménye szerint a Dunakeszi út kevésbé kockázatos.

Kotonerdő

A Dunakeszi útról főként a Károlyi Sándor utcai kiserdőbe viszik a lányok az ügyfeleket, csak úgy, mint korábban a Felsőkerti útról is.

Használt óvszereket és nedves törlőket kerülgetve bóklászunk a kiserdőben, ahol egy autóbontó melletti sáros tisztáson fél óra alatt hat autót számolunk, amelyek anyósülésén a Dunakeszi út lányait fedezzük fel.

Klikk a képre!

Az erdőben több ház található, az ott élők az egyik lakó szerint békés szimbiózisban élnek a prostituáltakkal. „Ismerem már arcról az összes lányt, békésen elvagyunk egymás mellett, nem kell nekem, hogy bármi miatt összetűzésbe kerüljek a futtatóikkal. Egy bajom van, amiért mérges vagyok rájuk, és az az, hogy széthagyják a mocskot” – utal az idős nő az óvszerekre.

Az úton visszafelé megállunk egy 23 éves lány mellett, aki három éve dolgozik prostituáltként. Mutatja az egészségügyi kiskönyvét, és panaszkodik, hogy pénzért kellett elhordatnia az út szélére tornyozott földkupacot, így az úttól valamivel beljebb, biztonságban állhat. „Vécé sincs, legalább egy toi toit kirakhatnának nekünk. Van, hogy a lakóház ablakából végignézik az üzletemet, de a vécét is itt a susnyásban kell intéznünk. A régi kuncsaftok panaszkodnak, hogy alig találtak meg minket. Napi szinten érezhető, hogy rosszabb a forgalom, olyan lány is van, aki azóta elment innen. Tizenkét órát vagyok kint - hajnaltól kora délutánig-, a másik helyen megvolt naponta tíz-tizenöt kuncsaft, itt meg négy-öt ha van. A biciklisekkel bemegyünk a bokrok közé, az autósokkal a kiserdőbe vagy Dunakeszi felé, mert ott is van egy erdő, ahol a lakókat nem zavarjuk. A múltkor a rendőr azt is mondta, hogy mivel ez nem lakott terület, a biztonság kedvéért sárga láthatósági mellényt kellene viselnem. Egyedül a karácsonyban reménykedünk, olyankor nagyon jó az üzlet. Sok a magányos ember.”