Fidesz: Mindenki oltassa be magát

2009.12.22. 16:02
A Fidesz és az egészségügyi miniszter is beoltatna mindenkit, de keddtől bezárják az oltóközpontok többségét.

A Fidesz szerint mindazt, amit el lehetett rontani az újinfluenza elleni védőoltás bevezetésével kapcsolatban, azt a kormányzat elrontotta. Pesti Imre, a párt országgyűlési képviselője ugyanakkor keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt kérte: mindenki oltassa be magát a H1N1 vírus ellen.

Az ellenzéki párt szakpolitikusa közölte: a kormányzat számára adott volt minden ahhoz, hogy sikeresen végrehajtsa az oltás bevezetését, az oltási kampányt. Egy demokráciában nem illik titkolózni, mellébeszélni, jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy számos adatot nem hoztak nyilvánosságra a vakcináról.

Pesti Imre szerint azért volt az oltóanyaggal szemben nagy a bizalmatlanság, mert a titkolózás nem segítette, hanem gátolta a bizalom kialakulását.

Csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az elmúlt héten a védőoltásoknak köszönhetően - közölte az egészségügyi miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Székely Tamás azonban továbbra is azt javasolja mindenkinek, hogy oltassa be magát.

Elmondta: adataik szerint Magyarország a beoltottak arányát ítélve "dobogós helyezést ért el"; az itteninél jobb arányt csak Svédországban és Hollandiában mértek. A tárcavezető jelezte, hogy Magyarország 10 millió lakosa közül minden negyedik embert (26-27 százalék) már beoltották az újinfluenza ellen.

Az iskoláskorúak közül pedig minden harmadik (30 százalék) kapta meg eddig a vakcinát.

A miniszter a karácsonyra való tekintettel azt kérte mindenkitől: ne beszéljen az influenzáról, vagy csak annyit, hogy mindenki oltassa be magát.

Szepezdi Zsuzsanna, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója a vakcina mellékhatásaival összefüggésben elmondta, hogy eddig 249 bejelentés érkezett egyedi mellékhatásról a hivatalhoz, ezekben összesen 586 nemkívánatos reakciót jelentettek, így például hőemelkedést, lázat, rossz közérzetet, fejfájást, köhögést vagy gyomorpanaszokat. (Egy-egy bejelentésben több tünetet is bejelöltek.)

Székely Tamás ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a beoltottak kevesebb mint egy ezrelékénél jelentkezett valamilyen mellékhatás, és a vakcina ennek alapján biztonságosnak tekinthető.

Molnár Kornélia helyettes tiszti főorvos utalt arra, hogy november 20-a óta 204 oltópont kezdte meg működését az országban, ezeken a helyeken több mint 80 ezer oltást adtak be azóta. Elmondta, hogy az oltópontok többsége - az ÁNTSZ-központok kivételével - kedden befejezi működését, ám január 4-étől újabb oltópontokat jelölnek majd ki azokon a helyeken, ahol a legtöbb oltást végezték. A két ünnep között az ÁNTSZ oltópontjai naponta reggel 8-tól délután 2 óráig várják az oltást kérőket.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos arról beszélt: a világjárvány addig tart, amíg a vírus talál magának olyan szervezetet, amit meg tud fertőzni. "Matematikai modell" alapján addig tart, amíg a lakosság 70 százaléka át nem esik a fertőzésen, akár megbetegedéssel, akár a védőoltással. Hozzátette: 2,5 millióan kapták meg az oltást Magyarországon, továbbá 500 ezren lehetnek azok, akik a becsléseik szerint a betegségen átestek, így "legalább még 4 millió potenciális jelöltje van a vírusnak".

Mint elmondta, a Magyarországon az újinfluenza vírusa miatt meghaltak 30 százaléka nem tartozott egyetlen kockázati csoportba sem, sokan közülük teljesen egészségesek voltak.

Az országos tiszti főorvos közölte: számítani kell arra, hogy a járvány második hulláma és a szokásos szezonális influenza február végétől még jelentkezik, és arra is, hogy a jövő télen egy újabb, harmadik hulláma is lesz az újinfluenzának.

Székely Tamás kérdésre közölte, hogy az iskolai oktatásban részt vevőket szeretnék teljes körűen beoltatni. Elmondta, hogy jelenleg a 6-18 év közötti iskoláskorúak beoltottsága 30 százalékos. A miniszter hozzátette: riasztóak a fiatalokra vonatkozó statisztikáik; eszerint ugyanis 60 százalék körüli a 0-18 éves korosztály érintettsége a járványban.

A Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója, Bátory József kedden bejelentette, hogy háromhetes kezelés után meghalt egy 48 éves újinfluenzás beteg a nagykanizsai kórházban, ahol lélegeztetőgépre kapcsolva ápolták. A nagykanizsai és a zalaegerszegi kórházba is újabb betegek kerültek súlyos állapotban a H1N1 vírus fertőzése miatt.

Bátorfi József, a nagykanizsai intézmény főigazgatója elmondta: a férfi, aki az igazolt H1N1-vírusfertőzés és annak szövődményei miatt mindvégig kritikus állapotban volt, a múlt hét végén halt meg.

A főigazgató korábbi tájékoztatása szerint a beteg nem kapott védőoltást.
Brünner Szilveszter, a kórház intenzív osztályát vezető főorvos kedden arról számolt be: továbbra is kritikus annak a 38 éves férfinak az állapota, akit negyedik hete kezelnek ugyancsak lélegeztetőgépre kapcsolva. Nála nem igazolták a H1N1 vírus fertőzését, szerológiai vizsgálattal mostanra azt állapították meg, hogy a beteget az influenza "A" vírusa fertőzte meg. A kórház korábbi tájékoztatása szerint ő sem kapott védőoltást.

A főorvos elmondta azt is: hétfőn egy újabb, kritikus állapotban lévő páciens került az újvírus fertőzésének gyanújával a nagykanizsai kórházba. A 45 éves férfit szintén lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
Stabilizálódott ugyanakkor, bár továbbra is súlyos annak az 53 éves tanárnőnek az állapota, akit a legrégebb óta, több mint egy hónapja kezelnek. Az asszony, akinek a szervezetében szintén kimutatták a H1N1 vírus jelenlétét, változatlanul lélegeztetőgépes kezelésre szorul - tette hozzá Brünner Szilveszter.