Marianna
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Orbán megmondta, ki lesz a nyerő KDNP-s

2009.12.23. 10:14 Módosítva: 2009.12.23. 10:44
A Fidesz-elnök által levezényelt képviselő-jelölés nem a függetlenség alapélményét erősítette a kereszténydemokratákban. A december 14-én nyilvánosságra hozott névsorban külön még csak meg sem jelölték a szövetség kisebbik pártjához tartozókat, a KDNP választmánya pedig alkalmazkodva a lehetőségekhez, előre lemondott jelöltállítási jogáról.
Semjén Zsolt
Semjén Zsolt

A Kereszténydemokrata Néppárt legutóbbi, november 28-án tartott országos választmányi ülésén kiosztottak több emlékérmet. Az egyiket - méltató beszéd kíséretében - éppen Kövér Lászlónak adományozták. A Fidesz országos választmányi elnöke akkor már hetek óta vizsgáztatta Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató oldalán Felcsúton a jobboldali, köztük a KDNP-s jelölteket.

Kövér jelenlétében a testület ülésén nyíltan nem is esett szó a jelöltállítással kapcsolatos személyi kérdésekről. Az egyetlen döntés, amit a választmány a 2010-es előkészület jegyében hozott, az volt, hogy átadta a jelöléssel kapcsolatos jogosítványait a pártelnökségnek.

Informátoraink szerint a testület ezzel az önkorlátozó lépéssel lényegében alkalmazkodott a pártszövetségben kialakult és köztudomású játékszabályhoz, azaz hogy Orbán Viktor szava nemcsak a Fideszben döntő, hanem a KDNP-ben is. Orbán végül Semjén Zsolt KDNP-elnökkel láttamoztatta a Felcsúton született döntéseket. Mint később kiderült, a KDNP az egyéni körzetekben a négy évvel ezelőtti húsz körüli jelöltnél néhánnyal többet kap most, a várható totális jobboldali győzelmet figyelembe véve persze ez várhatóan lényegesen több befutót jelent a 2006-osnál.

December 14-én, egy közös választmányi ülésen Orbán és Kubatov közösen ismertették a 176 egyéni körzet kiválasztott indulóit. A névsorban azonban külön nem is jelölték a KDNP-seket. Ilyen kimutatás azóta sem készült.

A kereszténydemokrata körökben a legnagyobb veszteségnek Nógrádi László lenti polgármester leváltását tartják. A 2002-es és a 2006-os választásokon jó eredményeket, első körös győzelmeket hozó Nógrádi lecserélése egy több választási kudarcot felhalmozó korábbi kisgazdára meglepetést okozott a pártban, ahol nem érzékelték, hogy a Szentkirályi utcai Fidesz-körpontban már nem számolnak a volt közlekedési miniszterrel. Néhányan úgy vélték, hogy Nógrádinak épp a 2006-os parlamenti külön frakció alapítását nem tudták megbocsátani, aminek ő volt az egyik motorja. Mások szerint inkább a lenti fideszesek aknamunkája fúrta meg a KDNP nyerőemberét. Kereszténydemokrata szempontból ellentételezésnek számít Eger várható megszerzése, ahol Habis László a párt színeiben szerezhet jövőre mandátumot.

Nógrádi László
Nógrádi László

Az általunk megkérdezett kereszténydemokraták szerint nincs értelme lázadozni a másik párt vezetése által diktált jelöltlista ellen: „Orbánék ugyanis nem azt nézték, hogy az adott körzetre kiszemelt politikus melyik szervezetbe, adott esetben a Lungo Dromba, a Kisgazda Szövetségbe vagy a KDNP-be tartozik-e, hanem azt, hogy biztosan meg tudja-e nyerni a választást”. A KDNP-sek még bíznak abban, hogy a márciusra várt listaállításokon további befutó helyeket kaphat a párt, és a végén a jelenlegi 23 fősnél nagyobb frakcióval vághatnak neki az új ciklusnak.

A KDNP felduzzasztását Orbán 2006-ban több helyen fideszes jelöltek rovására támogatta. Akkor éppen a Fideszben nehezményezték, hogy túl nagyvonalú húzás volt 25 egyéni körzet és 15 listás hely átadása, hogy ezzel lényegében mesterségesen élessze fel a KDNP-t.