Iván
9 °C
22 °C

Veszélysebbnek tartjuk az új influenzát, de nem aggódunk jobban

2010.01.06. 10:38 Módosítva: 2010-01-06 10:38:09
Jelentősen nőtt a H1N1 ellen beoltottak aránya Magyarországon, de a lakosság fele továbbra is elzárkózik a védőoltástól, derült ki a Medián közvélemény-kutatásából. Bár novemberhez képest decemberben sokkal veszélyesebbnek tartották a járványt a megkérdezettek, az aggódók arányában nincs lényegi elmozdulás.

Továbbra sem okoz komoly aggodalmat az új influenza a magyar lakosság körében. A Medián decemberi közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 21 százaléka aggódik nagyon, 42 százalék közepesen, 22 százalék kicsit, 14 százalék pedig egyáltalán nem. A cég november eleji felméréséhez képest szignifikánsan, 7 ponttal nőtt a nagyon aggódok és 6 ponttal csökkent a kicsit aggódók aránya.

Jelentős mértékben nőtt novemberhez képest azoknak az aránya, akik szerint a betegség súlyos tüneteket okozhat, és komoly következményei lesznek. Decemberben, 13 pontos növekedés után 41 százaléknyian vélekedtek így. Azok száma, akik szerint ha lesz is járvány, a betegséget néhány napos gyengélkedéssel meg lehet úszni, 11 ponttal csökkent, decemberben 49 százalék volt.

A legnagyobb növekedést a beoltottak számában mérte a Medián. Novemberben még csak a megkérdezettek tizede, decemberben már a 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már beoltatta magát. Hat ponttal csökkent azoknak a száma, akik egyáltalán nem tervezik beoltatni magukat, de még így is ők teszik ki a lakosság abszolút többségét. Decemberben 53 százalék volt.

A Medián részletes elemzését itt találja>>