Új faluval gyarapodhat Magyarország

2010.01.07. 08:20
Az önkormányzati választások napján leválhat Mosonmagyaróvárról Újudvar, hogy Mosonudvar néven faluvá alakuljon. Korábban gazdasági major volt.

Mosonudvar néven új faluval gyarapodhat Magyarország az őszi önkormányzati választások után, írja a Népszabadság. Mosonmagyaróvár Újudvar nevű városrésze, a Lajta-Hansági Állami Gazdaság egykori majorja tavaly véleménynyilvánító népszavazáson fejezte ki elszakadási szándékát, a döntést tavaly év végén a köztársasági elnök is jóváhagyta, bár a mosonmagyaróvári közgyűlés egyhangúlag elutasította az elválást.

Újudvarra sok cég települt ki, a helyiek azt remélik, hogy az elvállás után immár hozzájuk befolyó iparűzési adóból komoly fejlesztéseket lehet majd végrehajtani a településen.

Állításuk szerint a város elhanyagolta a területet, az utak kátyusak, rossz a közvilágítás és nincs sportpálya sem.

Ugyanakkor még nem tisztázott, hogy mennyire járhat jól az elvállással a település, hiszen a vagyonmegosztásról még nem is tárgyaltak, így azt sem tudni, mely cégek maradnak Mosonmagyaróváron, és melyek az új faluban.