Kinyithat az óvoda és a bölcsőde a pénteki robbanás helyszíne mellett

2010.01.10. 15:39 Módosítva: 2010.01.10. 15:47
Elkészült a robbanásban megsérült Balaton utcai ház szomszédságában lévő épület védőtetője, így hétfőn most már biztosan kinyithat az ott működő bölcsőde és óvoda, közölte Puka Zsófia, a főváros V. kerületi önkormányzatának sajtóreferense vasárnap.

A robbanásban súlyosan megsérült 12-es szám alatti ház tető-, illetve födémszerkezetének helyreállítása azonban "nagyon nagy munka lesz", mondta az önkormányzat sajtóreferense.

Puka Zsófia beszámolt arról is, hogy mind szombaton, mind pedig vasárnap 10 és 12 óra között a lakók kisebb csoportokban, tűzoltók segítségével, védősisakban bemehettek az épületbe a szükséges személyes tárgyaikért. Szombaton azt is közölte, hogy minden lakó elhelyezéséről gondoskodni tudnak. Az V. kerületben több önkormányzati lakás áll rendelkezésre, ezenkívül nyugdíjas otthonban is tudnak elhelyezést nyújtani, továbbá az óbudai önkormányzat is felajánlott néhány üres lakást.

A lakók többsége mindaddig rokonoknál lakik, amíg vissza nem költözhetnek otthonaikba - mondta Puka Zsófia. Hozzátette, hogy az eddigi felmérések alapján az épület első három emeletére várhatóan két héten belül visszaköltözhetnek a lakók. A súlyosabban megrongálódott negyedik és ötödik emeleten viszont hosszabb időt vesz igénybe a helyreállítás.

Péntek hajnalban feltehetően egy gázkészülék okozott robbanást a Balaton utca 12. szám alatti ház legfelső szintjének egyik lakásában. Az ott lakó 80 év körüli férfi olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban életét vesztette, többen könnyebben megsérültek. Az életveszélyessé vált épület 48 lakásából valamennyi lakót ki kellett költöztetni.