Lendvai Ildikó nem indul egyéniben

2010.01.11. 16:49

Az MSZP elnöke helyett egy operaénekest indít egyéniben az MSZP a budafoki körzetben, írja a nol.hu. Lendvai Ildikó 1994-ben nyert először mandátumot a 32-es választási körzetben, négy évvel később Németh Zsolt megverte őt, 2002-ben viszont megfordult a sorrend. 2006-ban a Fidesz már a helyi alpolgármestert, Németh Zoltán indította, Lendvai őt is legyőzte.

Németh Zoltán ellenfele a 2010-es választásokon Szincsák József okleveles építészmérnök, az operaház egyik korábbi magánénekese lesz. A lap szerint a csere hátterében az áll, hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt nem indul el egyéniben, így a párt elnökének sem kell vállalnia a megmérettetést. Emellett Lendvainak az országos kampányban szánnak feladatokat, az egyéni kampány mellett erre nem lenne elég kapacitása. Lendvai Ildikó a párt fővárosi listáját vezeti, így biztosan szerez parlamenti mandátumot.

A II.kerületben többször is Horváth Csaba főpolgármester-helyettes volt a szocialista jelölt, helyette most a korábban Óbudán versengő Donáth László lelkészt indítja a párt. Donáth esetében szóba került korábbi óbudai körzete, illetve a Terézváros is, de a helyi szervezetek nem támogatták indulását.

A cseréket a lap szerint január 21-én jelentik be hivatalosan is.