no

Érik a nagy MDF-SZDSZ összeolvadás

2010.01.12. 21:11 Módosítva: 2010.01.13. 07:25
A korábbi cáfolatok és taktikai figyelemelterelés ellenére az Index információi szerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy rövid időn belül megállapodás jön létre az MDF és az SZDSZ választási együttműködéséről. Ha megkötik, a szabad demokraták elvesztik nevüket, nem lesz önálló listájuk. Fontosabb jelöltjeik az 5 százalékos küszöb elérésével számolt, befutónak kalkulált MDF-es helyeken indulhatnak. Az együttműködés az önkormányzati választáson folytatódhat, ahol az MDF támogathatja majd az SZDSZ főpolgármester-jelöltjét.
Somogyi Zoltán
Somogyi Zoltán

Az Index információi szerint Bokros Lajos adoptálása után a 2010-es választásra készülve újabb liberális fordulattal próbál népszerűséget szerezni az MDF.

Úgy tudjuk, Dávid Ibolya pártelnök és a kedden hivatalosan is kampányfőnökké kinevezett Somogyi Zoltán, a Political Capital korábbi vezetője már rábólintott a Retkes Attila vezette Szabad Demokraták Szövetségével való szoros választási együttműködésre.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a jelenleg az 5 százalékos bejutási küszöb alatt tanyázó demokrata fórumban a nyári EP-választáshoz hasonló nagy dobásra készülnek annak érdekében, hogy az országgyűlési választás előtt ismét magukra vonják a figyelmet, és ezzel a párt ismét átlépje az 5 százalékos határt. Tavaly nyáron az MDF meglepő húzással emelte be EP-s listavezetőnek Bokros Lajost, a Horn-kormány pénzügyminiszterét. Bokros a kampányban a gazdasági válság megoldó embereként szerepelt, és meghozta a pártnak a mandátumhoz szükséges támogatást.

Bokros múltja azonban durván megosztotta az amúgy is belső vitáktól terhelt MDF-et. Az elkeseredett konfliktusok és a retorziók miatt a pártban egész megyei szervezetek ürültek ki, váltak működésképtelenné, a fővárosban pedig állandósultak az ellentétek, decemberben öt kerületben oszlatták fel a pártszervezeteket.

Az emberhiány megoldása, és a figyelemfelkeltés szempontjából is kapóra jött a parlamenti frakcióját vesztett SZDSZ tárgyalási hajlandósága. A kapcsolatfelvétel tényét eddig tagadták, ám a hírek szerint a megbeszélések már gyakorlatilag megegyezésközeli állapotban vannak.

Dávid Ibolya és Bokros Lajos
Dávid Ibolya és Bokros Lajos

Információink szerint a megállapodás lényege, hogy az SZDSZ nem indul önállóan a tavaszi országgyűlési választásokon, nevét sem használja. A párt vezetői az MDF listáin kaphatnak helyet, egyéniben pedig közös jelölteket indít a két párt. Értesüléseink szerint a 176 egyéni körzet egyharmadában, 60-70 helyen állíthatnak jelöltet a szabad demokraták, Budapesten az arány fordított lehet. A fővárosban, jóllehet az eddigi tervek szerint Dávid Ibolya az V. kerületben, Herényi Károly pedig a VII.-ben indulna, 20-nál is több körzetben szabad demokrata jelölt indulhat MDF-SZDSZ színekben. A legújabb hírek szerint viszont az a legvalószínűbb, hogy Dávid nem lesz egyéni jelölt, a párt ezzel megúszhatja, hogy Rogán Antal körzetében kelljen próbálkoznia a pártelnöknek.

Az MDF országos listáján az SZDSZ elnöke, Retkes Attila kaphatja a 7. helyet, és a 15. helyre is a szabad demokraták jelölhetnek. A megállapodás alapján az őszi önkormányzati választásokon az MDF nem állít önálló főpolgármester-jelöltet, hanem az SZDSZ jelöltjét támogatja majd.

Simó nem lesz listavezető

Soha, semmilyen politikai szerepvállalásról nem tárgyaltam az MDF-esekkel, és az SZDSZ-hez sincsenek élő kapcsolataim – jelentette ki Simó György a Magyar Telekom egykori, új üzleti területekért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese, akiről kedden többek között az MTI írta meg névtelen forrásokra hivatkozva, hogy esélyes a pártok közös fővárosi listavezetői posztjára. Simó az Indexnek azt mondta, szerinte infantilis gyakorlat, hogy ilyen módon teszteljék az egyes neveket.

Hogy az ki lesz, egyelőre még kérdéses. SZDSZ-es források szerint a szabad demokraták jelölhetik a közös budapesti listavezetőt, minden bizonnyal azt, akit ősszel főpolgármesternek is indítana. Az MDF viszont kikötötte, hogy a listavezető nem lehet olyan személy, akit egyértelműen a szabad demokratákkal azonosítanának a választók. Úgy tudjuk, hogy Simonyi András volt washingtoni nagykövettel tárgyalnak az indulásról.

A két párt tárgyalásairól már a múlt héten kiszivárogtak értesülések. Az akkori feltételezések szerint az MDF anyagi gondjai indokolták a megállapodást. Értesüléseink szerint azonban ez nem igaz, az MDF anyagi helyzete megoldott. Az egyeztetések menetét ismerő forrásaink szerint Debreczeni József jelölését a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc anyagilag is támogatta, ahogy jelentős forrásokat ajánlott fel a Szociáldemokrata Párt elnöke, az MSZP színeiben parlamenti képviselő milliárdos, Kapolyi László is. Úgy tudjuk, a két forrás az MDF kampányköltségeinek 90 százalékát fedezi.

Gyurcsány cáfol

"Határozottan cáfolom, hogy akár Debreczeni Józsefet, akár az MDF bármely politikusát, akár az MDF-et mint pártot pénzzel, természetbeni juttatással vagy bármely más módon támogatnám" - közölte Gyurcsány Ferenc az MTI-vel.

Kapolyi László
Kapolyi László

Az MDF országos listájának hatodik helyére Kapolyi embere kerül, aki bejutása esetén átadná képviselői helyét a milliárdosnak.

Az MDF-nek az SZDSZ szervezeti hátterére van szüksége. A szabad demokraták segítségére szorulnak a kopogtatócédula-gyűjtésben és kiemelt segítséget várnak a szabad demokratáktól a főváros mellett Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Somogy megyében.

Az SZDSZ szempontjából azért előnyös a megállapodás, mert a párt önállóan esélytelen lenne a parlamentbe kerülésre. Budapesten azonban még vannak tartalékaik, és bázisuk is, ezért az önálló országgyűlési választási indulást beáldoznák az önkormányzati választásokért.

Az MDF és az SZDSZ vezetői szerdán tárgyalnak a megállapodásról. Értesüléseink szerint már csak az egyes jelöltek személyéről van vita a két párt között, a megállapodás tényét akár a következő napokban hivatalosan is bejelenthetik.

Információink szerint tavaly ősszel még az SZDSZ mostani vezetésével összeveszett, régi ismert pártvezetők akartak szövetséget kötni az MDF-fel. A Magyar Bálint alapította és Kuncze Gábor által is támogatott, Szabadelvű Polgári Egyesületnek nevezett csoport azonban hiába próbálkozott. A fórumosok most kikötötték, hogy a korábban kormányzati szerepet vállaló SZDSZ-esek közül senki sem lehet közös képviselőjelölt.