Judit
2 °C
7 °C

Turulok vagyunk, nem verebek

2010.01.16. 19:39
Kampánynyitó rendezvényt tartott a Jobbik Budapesten. A mintegy 2500 fős Újbuda-Tóvárosi sportcsarnok teljesen megtelt, az épület előtt a hatalmas magyar és árpádsávos zászló tövében és odabent gárdisták, valamint "Csendőrség"-feliratot és sorszámot viselő fekete kommandósruhások biztosították a helyszínt. A párt egyéni képviselőjelöltjei a korona másolata előtt tettek esküt. A beszédekben sok hangzatos kijelentés, és szinte semmi konkrétum nem szerepelt.

Számadási számonkérés

A gyűlést az osztrák Szabadságpárt képviselője nyitotta meg, aki előbb magyarul köszöntötte a megjelenteket, majd németül tolmácsolta az osztrák radikálisok üdvözletét, és reményének adott hangot, hogy a két párt együttműködik a jövőben, "közösen küzdve az ellenségek ellen".

A köszöntés után Balczó Zoltán alelnök, EP-képviselő beszélt. Balczó szerint nem hagyják, hogy a magyarokat a szebb jövőtől eltiltsa a jelenlegi politikai garnitúra. A magyar társadalom szerinte beteg, és az elmúlt húsz évben nem gyógyították, hanem csak kezelték. Az országot megmérgezték, és a felősöket számon fogják kérni. "Számadási számonkérés" lesz – ígérte Balczó.

Fotók: Barakonyi Szabolcs

A pártnak mára 750 szervezete, 8 ezer tagja, és több tízezer szimpatizánsa várja a nyitányt – jelentették be, majd Szegedi Csanád alelnök, EP-képviselő következett, aki azt üzente az MSZP-nek és Lendvai Ildikónak (a "gonosz boszorkánynak és vasorrú bábának") korábbi, a Jobbikra vonatkozó kijelentésére reagálva, hogy nincs többé annyi becsapható hülye ember, hogy a korrupt MSZP-t bejuttassák az Országgyűlésbe. Nem hajlandó eltűrni, hogy a Jobbikban mostantól ne a győzelemről beszéljenek – tette hozzá.

"Rajtunk múlik, hogy Magyarország a cigánybűnözés karanténjába záródik vagy leszámolunk vele, és hogy visszaállítjuk-e a Szent Korona alkotmányosságát" – mondta Szegedi. A zengzetes kijelentéseket az ezernyi sebből vérző nemzet és ország, a magyar föld védelmének motívumai dominálták. "Lehettek eddig viták, de mostantól egység van. A magyarok istene megsegít, nem félhetünk az ellenségtől" – jelentette ki.

Ezután Vona Gábor pártelnök következett – akit  Magyarország jövendő miniszterelnökeként konferáltak fel – hogy ismertesse a párt frissen elkészült választási programját. A program konkrétumairól egy szó sem esett, annál több a párt előretörése miatti örömről és a feladatokról.

Gőgös orrot a padlóba

"Milyen örömmel vertük bele az SZDSZ hatalmas gőgös orrát a padlóba, és ismételjük meg ezt tavasszal az MSZP-vel." "Beoltanák a narancsot szegfűvel, hogy ne lássák a Jobbik kettős keresztjét." Vona a szokásos jobbikos témák fejtegetése után bejelentette, hogy elkészült a párt választási programja, és a Barikád, a párt lapja hetilappá alakult.


"Készen állunk a kornányzásra, hogy megmentsük az országot"– mondta, de a mikéntről csak általánosságban, a jelenlegi elit leváltásának szükségességét taglaló szóképekben beszélt.  "Nem elég a második hely, turulok vagyunk, nem verebek!" "Azért lyukas a zászlónk, mert mi nem  Kádár Jánostól és Soros Györgytől  vettük át a lobogónkat, hanem személyesen Pongrátz Gergelytől."

A program beígért ismertetése helyett a pártelnök ezután is csak a rendszerváltás zsákutcájáról, a jobb sorsra érdemes népről, a kizsákmányolók felelősségre vonásáról és a Jobbik által kínált megoldásról, kiútról beszélt.

Mindenki hozzon még tíz embert

Vona szerint egyedül a Jobbik tudja a válaszokat a nemzeti sorskérdésekre. "A programmal mérföldeset léptünk a kormányzás felé. Van megoldás, a radikális változás, amihez új arcok kellenek." A választásokig hátralévő három hónap alatt minden jobbikosnak tíz embert, azaz hetente egyet kell meggyőznie, iskolában, meccsen, a BKV-ra várva – hirdette meg a tennivalót Vona. " A nyomorultaknak, akik az országot tönkretették, pusztulniuk kell!"

Vona után a vezényszóra 176 egyéni képviselőjelölt (köztük az Index gyorsszámlálása szerint 15 nő) vonult az emelvényre, hogy esküt tegyen a Szent Koronára. A jelöltek megesküdtek, hogy ellenállnak az anyagi és hatalmi csábításnak, nem engednek a nyomásnak és a fenyegetésnek, óvják és védik a nemzetet a hazugságtól, a nélkülözéstől és a szolgaságtól. A jelöltek a drámai külsőségek, így a sötétben villogó stroboszkópfény majd a hangos operazene által körítve arra is esküt tettek, hogy lemondanak a mandátumukról, ha arra alkalmatlanná válnak. Az arcokon megrendültség lászott, többen sírtak is.


Ezután a Jobbik "leendő államfője", Morvai Krisztina következett, aki élete legfelemelőbb eseményének, csodának nevezte a rendezvényt. A választás Morvai szerint arról szól, hogy visszavesszük-e túszul ejtett hazánkat, hogy rabok leszünk-e vagy szabadok. Mint mondta, "nincs jobboldali és baloldali Magyarország, csak az országot szerető és nem szerető emberek. Mi vagyunk itt itthon, a hazánkat szerető emberek."

Az őszödi beszéd hazafias hitvallás volt

"Az országot vissza kell szereznünk azoktól, akik elvették tőlünk. Ebben a kampányban meg kell győznünk az embereket, hogy a kifosztóikat nem támogathatják tovább. Radikális változásra vágyik az ország, igazságra, igazságosságra, szabadságra és reményre – vázolta a helyzetet Morvai. Mintegy tizenöt perces beszédét a még mindig az emelvényen álló képviselőjelöltek és Jobbik-vezérkar rezzenéstelen arccal állta végig, bár itt-ott mintha rángott volna pár szájszél.

"Van valami, amit nem vehettek el tőlünk, és ez a választójogunk. Nálunk, a mi kezünkben van a szavazatok 99 százaléka, egy százalék terrorizál bennünket" – folytatta a drámai helyzet ismertetését a párt köztársasági elnök-jelöltje. Morvai kijelentette, hogy a miniszterelnök minden határt átlépett, amikor – szerinte – azt mondta, hogy a radikális változást követelők annyira megerősödtek, hogy el kell gondolkodni a választási rendszer megváltoztatásán. "Ehhez képest az őszödi beszéd hazafias hitvallás volt." "Ki kell szorítanunk őket, ahogy bajtársaikkal, az SZDSZ-szel tettük, ami nem volt kis dolog"!

"Teremtsünk olyan álllamot, amelyik nem ellenségként, hanem barátként kezeli a polgárokat." Morvai a munkások, volt tsz-parasztok, kétkezi dolgozók, a kisemberek érdekvédelméről beszélt, és szidta a korrupt politikusokat és a multikat. Olykor nehezen követhető, de ígérgetésben mindvégig gazdag beszéde végén is csak az addig már elhangzott lózungokat ismételgette.

"Van alternatívája az ország szétlopásának, lehetséges a változás, visszavehetjük a hazánkat." "Meg fogjuk valósítani azt a radikális változást, amire minden ember vágyik!" "Ezt a választást nekünk kell megnyernünk, az igazságosság iránti vágy által összefogott magyar nemzetnek!" Végül bejelentette, hogy ha a választók is úgy akarják, ő lehet a köztársaság első női elnöke.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?