A választásokig vádlott lesz Molnár Gyulából?

2010.01.25. 18:05
Molnár Gyula jelenleg szabadságát tölti, de a fideszesek azt remélik, a választásokig vádlott lesz belőle egy Duna-parti telekügyletben. A XI. kerületi polgármester az egyik közvélemény-kutató szerint még mindig népszerű Újbudán, pedig a közreműködésével lezavart ingatlanbizniszek már évek óta rendőrségi nyomozás alatt állnak. A tétova vizsgálódás egy hónapja kapott új lendületet, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség is bekapcsolódott az ügybe.

A piaci ár ötödéért szerzett meg az államtól egy Kopaszi-gát melletti területet, majd gyorsan továbbpasszolta egy Leisztinger-cégnek a XI. kerület. Az állami tulajdonú földarab gyors átjátszása lehet az alapja annak a nyomozásnak, amelyet december elején magához volt a Központi Nyomozó Főügyészség, felbolydítva ezzel a régóta húzódó ügyet.

Az ügyészek felbukkanása ugyanis arra vall, hogy különleges jogállású személyek is a nyomozók látóterébe kerültek. A hatóságok nem erősítették meg, de a szereplők ismeretében a vizsgálat alá vont személyek között a mentelmi joggal rendelkező Molnár Gyula polgármester és helyettese, Lakos Imre jöhet szóba.

A Lágymányosi-öböl környéke, a Kopaszi-gát és az ahhoz tartozó belső terület az önkormányzat tulajdonában volt 2004 januárjáig, de fokozatos tulajdonszerzéssel az ingatlan átkerült Leisztinger Tamás nevéhez kötődő Eravis Rt.-hez. Az ismert vállalkozó a telek egy részét aztán jelentős haszonnal tovább is adta egy portugál befektetőnek.

Az óriási ingatlan egy része eredetileg állami tulajdonban volt. A kerület az egykori Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezeléséből szerezte meg feltűnően jutányos áron. A Figyelő szerint KVI Hasznosítási Tanácsa 2005. szeptember 15–16-án tartott ülésén, több más ingatlan mellett, három dél-budai, XI. kerületi értékes telek eladásáról is döntöttek. A hivatalos ügymenet szerint a Hasznosítási Tanács tagjai – értékesítési, pénzügyi és jogi szakértők – tettek javaslatot az ingatlanok eladására, s e javaslatot az akkori vezérigazgató, Zelles Sándor elfogadta. A helyzetet bonyolítja, hogy a szokásostól eltérően ezt a szerződést végül nem a vezérigazgató, hanem a helyettese, Sugár László írta alá. Ebből az következik, hogy a rendőrség „látókörébe” a Hasznosítási Tanács tagjai, valamint Zelles és Sugár kerülhettek.

A hírek szerint az ügylet miatt máris több egykori KVI-st meghallgatott a rendőrség. Az állami vagyon kezelőinek arra a kérdésre kell felelniük, miért adták oda Molnár Gyulának a piaci ár ötödéért a területet. A polgármester szociális, gazdasági és területfejlesztési célokra kérte a területet, de az apportként hamarosan a Leisztingerék befolyása alatt álló cégekben kötött ki.

Az első feljelentést Schneller Domonkos, XI. kerületi fideszes képviselő még ismeretlen tettes ellen tette 2007 októberében. Akkor a Fővárosi Főügyészség indított nyomozást különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanújával, majd rövidesen hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanújával is feljelentés érkezett a hatóságokhoz. A 2007-es bejelentések is a telekügyletek hivatali bonyolítására vonatkoztak, de a vizsgálatokban két és fél év alatt érdemi lépés nem történt.

Forrásaink szerint a kerületben biztosra veszik, hogy Molnár Gyula, VII. kerületi kollégájához, Hunvald Györgyhöz hasonlóan egy ingatlanügy gyanúsítottja lesz. Az ellenzék szerint a hatóságok ezzel nem is fogják megvárni a közelgő választást.

A helyi ellenzék számára kapóra jöhet a vizsgálat felgyorsulása, mert egy közvélemény-kutató szerint Molnár a régóta húzódó ügyek ellenére is népszerű politikusnak számít a választókerületében.

Szerettük volna megkérdezni Molnár Gyulát is az ingatlanügyről, de titkárságán azt az információt kaptuk, hogy szabadságon van.