Viola
-5 °C
-2 °C

Hódmezővásárhely csatát vesztett a mindszenti beteg ügyében

2010.01.27. 15:47
Nem törvénysértő a mindszenti beteg halála miatt kiszabott bírság, mondta ki megismételt eljárás után a Fővárosi Bíróság. A nem jogerős ítélet indoklása szerint a 67 éves, eszméletlen beteget nem vizsgálták meg kellő körültekintéssel, és az orvos tévesen ítélte meg a beteg szállíthatóságát.

2007. április 6-án a mentőautóban halt meg 67 éves férfi, őt emlegették több helyen mindszenti betegként.

Ügyében az Egészségbiztosítási Felügyelet elmarasztalta a helyi Erzsébet Kórházat működtető hódmezővásárhelyi önkormányzatot, hárommillió forint bírságot szabott ki rájuk.

Az elmarasztaló közigazgatási határozat, illetve a bírság miatt Hódmezővásárhely önkormányzata a Fővárosi Bírósághoz fordult, amely 2008. április 4-én hozott elsőfokú ítéletével keresetüket elutasította és jogosnak mondta ki a bírságot. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. szeptember 16-án az elsőfokú bíróság ítéletét eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte, és a per újratárgyalására, valamint újabb határozat hozatalára utasította.

Elutasították a keresetet

A megismételt eljárásban szerdán hozott ítéletével a Fővárosi Bíróság elutasította a hódmezővásárhelyiek keresetét. Kaiser Mária bíró az ítélet indoklásakor elmondta: a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban az orvos nem megfelelően vizsgálta meg az árokpartról beszállított beteget, véleményét utólag dokumentálta, és tévesen ítélte meg a beteg szállíthatóságát.

A bíró hangsúlyozta: a kórház illetve az önkormányzat érvelése a területi ellátási kötelezettséggel kapcsolatban nem releváns, mert ebben az esetben sürgősségi ellátásra lett volna szükség, amit a betegnek mindig a legközelebbi egészségügyi intézményben kell megkapnia.

Kaiser Mária emlékeztetett rá: az egészségügyi törvény kimondja, hogy kétség esetén vélelmezni kell a sürgős szükség fennállását, és ennek megfelelően meg kell vizsgálni a beteget. Tehát már önmagában ez a jogszabálysértés elegendő az elmarasztaláshoz, a bírság kiszabásához, nem szükséges további ok-okozati összefüggés elemzése - tette hozzá.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!