Milliós közbeszerzési bírságot szabtak ki a zalai rendőrökre

2010.01.28. 10:52
A közbeszerzési döntőbizottság egymillió forintra büntette a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot (ZMRFK), mert a portaszolgálatra kiírt pályázaton az irreálisan alacsony ajánlatot benyújtó céget hirdették ki győztesnek, írja a Zalai Hírlap.

A megyei főkapitányság szeptemberben tett közzé felhívást, portásokat kerestek napi tizenkét órára a zalaegerszegi, a nagykanizsai és a keszthelyi rendőrkapitányságra, olvasható a Zalai Hírlapban. Hat cég tett ajánlatot, a legalacsonyabb árral (725 forint/óra/fő) pályázó Vasi Nyugalom Kft. győzött.

A döntést a legdrágább ajánlattal pályázó (1187 forint) Dunasecurity Vagyonvédelmi Kft. támadta meg. Azt kifogásolták, hogy a Vasi Nyugalom még a szakmai kamara által meghatározott óradíjnál (909 forint) is alacsonyabb árat ajánlott, és nem tudják majd teljesíteni a vállalt feladatot.

A ZMRFK közölte, hogy Keszthelyen 665, a másik három objektumban pedig 680 forintos óradíjon dolgozik a portaszolgálatot jelenleg ellátó cég. A rendőrség úgy látja: a kamarai minimum ár csak ajánlás, amit a piac felülírhat.

A döntőbizottság végül súlyos jogsértést állapított meg, amiért a főkapitányság nem vizsgálta, hogy a megajánlott alacsony óradíjakkal kalkulált bérköltség eléri-e az adott ágazatban szokásos szintet. Felrótta a rendőrségnek azt is, hogy a nyertessel az eljárást lezáró szerződés már meg is kötötték, így a jogsértés nem orvosolható.

Tiborcz János megyei főkapitány szóvivőjén keresztül azt üzente, nem tud a bírságról.