Budaházyt félmillióra büntették

2010.02.02. 14:41 Módosítva: 2010.02.02. 14:44
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Budaházy Györgyöt a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt. Budaházy György vádlott-társa ugyancsak félmillió forint pénzbüntetést kapott, két vádlott ügyében később dönt a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint 2006. szeptember 18-ról 19-re virradó éjjel, az MTV székházának ostromakor a vádlottak megrongálták a Szabadság téri szovjet emlékművet. Az emlékművet kalapácsokkal és kövekkel ütötték, lefeszítették róla a szovjet címert és feliratokat is.

Kedden tumultuózus jelenetek után, erős rendőri biztosítás mellett, egyórás késéssel kezdődött Budaházy György büntetőpere.

A símaszkos kommandósok és a rendőrök által kísért Budaházyt hangos kiáltozással köszöntötte a hallgatóság. Védőbeszédében Gaudi-Nagy Tamás azt mondta: szerinte jellemző, hogy Budaházy György ahelyett, hogy kitüntetést kapna, a vádlottak padján ül. Abszurdum, hogy a szabadságról elnevezett téren ma is ott állhat a megszállók emlékműve - tette hozzá.

Budaházy György egy fényképet mutat a bírónak, amin a per tárgyát képező rongálás közben látható
Budaházy György egy fényképet mutat a bírónak, amin a per tárgyát képező rongálás közben látható

A védő felmentést, az ügyész felfüggesztett büntetést indítványozott. Budaházy György az utolsó szó jogán védőjéhez hasonló szellemben beszélt.

Szabó Noémi büntetőtanácsa bűnösnek mondta ki Budaházy Györgyöt jelentős kárt okozó rongálásban mint társtettest, ezért ítélte 500 ezer forint pénzbüntetésre, ami meg nem fizetés esetén 500 nap fogházra változtatandó.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett ellene.