Tizenketten lettek gümőkórosak Faddon

2010.02.05. 14:44
A jövő héten tüdőszűrésen vesz részt a falu teljes lakossága, helyi járványt akkor hirdet ki az ÁNTSZ, ha a betegek száma eléri a 25 főt.

Valamennyi gyermeke elkapta a tuberkulózist attól a faddi asszonytól, akiről január 20-án derült ki, hogy fertőzött. A hét kisgyermeken kívül a családdal rokoni kapcsolatban álló másik családból két gyermek és három felnőtt is megfertőződött.

A TBC-vel fertőződött gyermekeket pénteken szállították a mosdósi kórházba, ahol megkezdték gyógykezelésüket. Az első betegként regisztrált asszony hét gyermeke január 20-a óta nem járt a helyi iskolába, illetve óvodába, a másik család szintén megfertőződött két gyermeke viszont igen.

Az önkormányzat péntek kora délutánig nem hozott az iskolára és az óvodára vonatkozó korlátozó intézkedéseket, ezekkel megvárják az ÁNTSZ állásfoglalását. Annyi biztos, hogy a település teljes lakosságát tüdőszűrésen vizsgálják meg - a 4446 faddi lakos szűrése jövő héten kezdődhet meg. A polgármesteri hivatal dolgozóit pénteken már megvizsgálták, a szűrés eredménye várhatóan jövő hét péntekre lesz meg.

A helyi járványt akkor hirdeti ki az ÁNTSZ, ha a betegek száma eléri a 25 főt.

Faddon elsőként egy hétgyermekes asszony betegedett meg TBC-ben. Jelenleg a szekszárdi kórházban fekszik egy elkülönített kórteremben. Gyermekei közül egyik sem lett rosszul. Ennek ellenére az önkormányzat eltiltatta a gyerekeket az iskolából addig, amíg kivizsgálásuk nem fejeződik be.