Elkaszálták a taszári pályázatot

2010.02.10. 20:53
A kormányrendeletre hivatkozó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács sikertelennek nyilvánította a taszári volt katonai repülőtér ügyében kiírt pályázatot, mivel szerintük az Ugarde Kft. nem fizette meg időre a vételár-hátralékot. Az Ugarde szerint tévedés történt, csak márciusban járt volna le a kötöttségük, készek kifizetni a pénzt.

Sikertelennek nyilvánította a taszári volt katonai repülőtér ingatlan-együttes adás-vételi szerződésének megkötését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), miután a vevőjelölt Ugarde Kft. nem fizette meg határidőre a vételár-hátralékot, közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerdán.

A döntést azzal indokolták, hogy 2010. január 18-án letelt az adás-vételi szerződés megkötésére előírt hatvan napos határidő, a fizetési garancia alapján befizetendő vételár-hátralék pedig nem érkezett meg az MNV Zrt. által elkülönített számlára.

A vonatkozó kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a szerződést a pályázat elbírálásától számított hatvan napon belül kell megkötni. Bár a pályázó vállalta ajánlati kötöttségének meghosszabbítását további kilencven nappal, az MNV Zrt.-t kötik a rendelet és a pályázati kiírás szabályai, tartalmazza a közlemény.

Novemberben választották ki az Ugarde-t

Az NVT 2009. november 18-i határozatával hirdette ki az Ugarde Kft.-t a taszári repülőtér-fejlesztési pályázat nyertesének. Az Ugarde az ingatlan 1 milliárd forintos vételára mellett vállalta 700-1800 millió forintos értékben a terület kármentesítését, továbbá 2014-ben a repülőtér újraindítását, hat év alatt 23,3 milliárd forintos beruházás megvalósítását, és 960 munkahely létesítését. A vállalások megvalósulását évi 50 millió hibás teljesítési és 2,3 milliárdos nem teljesítési kötbér garantálta volna.

A taszári katonai bázist 2006. februárjában vonták ki a
hadrendből. A hasznosításra az első pályázatot 2008. október elsején
írták ki. Arra három ajánlat érkezett, közülük egy nyertest hirdettek: egy konzorcium 30 hektáros területen buszgyárat épít 4,3 milliárd forintos beruházással. A második pályázat 2009 júniusában eredménytelenül zárult. A harmadik pályázatot 2009. augusztus 17-én hirdették meg. A szeptember 21-i határidőig két ajánlat érkezett, közülük választották ki az Ugarde Kft. pályázatát.

Az Ugarde szerint félreértés történhetett

Vélhetően téves információkon alapuló téves döntést hozott szerdán a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, amikor sikertelennek nyilvánította a taszári volt katonai repülőtér ingatlan-együttes adás-vételi szerződésének megkötését, közölte Bicskey Richárd, az ingatlanra kiírt pályázatot megnyerő Ugarde Kft. ügyvezető igazgatója.

Bicseky szerint a pályázati előírás a cég október 29-i ajánlatára 120 napos ajánlati kötöttséget követelt, amit a cég vállalt is, és ez március 1-jén jár le. Ezen kívül semmiféle szerződéses kötöttsége nincs az állammal szemben az Ugarde Kft.-nek az ügyvezető álláspontja szerint, aki hangsúlyozta, ez az ajánlati kötöttség ugyanakkor nem csak a céget, hanem az állami vagyonkezelőt is köti.

Mint arról beszámolt, az egyeztetések folyamatosan zajlottak az elmúlt hetekben is az ügyben, és semmi előjele, illetve figyelmezetés nem volt az MNV részről arra vonatkozóan, hogy bármiféle határidő lejárna. Annál is inkább hiszen az Ugarde számára két tucatnyi kérdés - így az ingatlan elektromos ellátásának, vagy iparvágányának tulajdonjoga - a mai napig tisztázatlan, mivel eddig nem kapta meg ezekre a választ az MNV-től.

Az ügyvezető igazgató kijelentette, az angol többségi tulajdonos által biztosított a vételár, amit a 120 napos ajánlattételi határidő lejárta előtt át tud utalni. Hozzátette, nem sejt az NVT mostani döntése mögött se politikát, se másik vevőjelöltet, csupán egy téves információkon alapuló téves döntést. Ezért nem perben gondolkozik az ügy rendezésére, hanem szerinte elegendő lesz tisztázni a körülményeket ahhoz, hogy a NVT felülbírálja a döntését és korrigálja a hibáját. Ez annál is inkább érdekében áll, hiszen az állami vagyonkezelő egy sor olyan szerződést kötött, ahol nem tartottak be semmiféle hatvan napos határidőt, és akkor ezeknek a szerződéseknek az érvényessége is megkérdőjelezhető, tette hozzá.

Kolber meglepődött

Meglepőnek és elfogadhatatlannak nevezte az NVT döntését Kolber Istán, a taszári projekt miniszterelnöki megbízottja. Állítása szerint fél órával a tanács szerdai ülése előtt kapta kézhez a több mint száz oldalas előterjesztést, amelyet nem tudott véleményezni, ezért a napirend elhalasztását kérte, amit meg is ígértek neki. Szerinte ennek ellenére tárgyalta a tanács az előterjesztést.

A szerdai döntéshez előterjesztett két alternatívából: a pályázat sikertelenné nyilvánítása, vagy a szerződéskötési határidő március 1-ig történő meghosszabbítása közül a tanács Kolber szerint a térség számára a rosszabbat választotta. Korábban rugalmasan kezelték a hatvan napos szerződéskötési határidőt, a szerdai ülésen azonban megmagyarázhatatlanul jogvesztő határidőnek értékelték az egyébként már január 18-án lejárt időpontot, hangsúlyozta.