Kirúgták a közép-dunántúli regionális pénzosztó ügyvezetőjét

2010.02.12. 18:06
Visszahívta tisztségéből és rendkívüli felmondással megszüntette a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezetőjének munkaviszonyát az ügynökségnél feltárt visszásságok miatt.

A tisztséget tavaly június elsejétől betöltő Matisz János visszahívásáról egyetértésben döntött a fejlesztési tanács - jelentette be Pál Béla, a testület elnöke pénteken Székesfehérváron sajtótájékoztatón.

A visszásságokat feltáró belső vizsgálat csak a regionális ügynökség működésére, a hazai forrásokkal, működési költségekkel való gazdálkodására terjedt ki, s nem érintette az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos kérdéseket.

A decemberben lefolytatott vizsgálat részleteiről László Csaba, a felügyelőbizottság elnöke tájékoztatott.

A felügyelőbizottság vizsgálata egyebek között megállapította, hogy a tavaly júniusban vásárolt három személygépkocsi beszerzési ára, valamint az azokba indokolatlanul beépített elektronikai eszközök ára és szerelési költsége együttesen magasabb volt a közbeszerzési értékhatárnál. A menedzsment által használt autókba ugyanis traffipax-blokkoló berendezést, s kiegészítő elektronikát szereltek be, az egyikre tetőcsomagtartót is vettek.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy  visszamenőleges hatállyal kötötték meg az ügyvezető-helyettesek munkaszerződéseit, és az ezekben foglaltak jelentős terhet róttak az ügynökségre.

"Hektikus képet" mutatott  a reprezentációs költségek felhasználása is, valamint a külső szakértői szerződések ár-érték aránya sem volt megfelelő.

Ellentétes volt az adatvédelmi törvénnyel az az intézkedés, amellyel a menedzsment utasítása alapján tavaly decemberben részletes híváslistát kértek az ügynökség tulajdonában levő mobiltelefon-forgalmakról. A részletes híváslista tartalmazta az országgyűlési képviselőként is dolgozó Pál Béla adatait is.

Debreczeny János (Fidesz), a testület tagja, Veszprém polgármestere hangsúlyozta: nem "boszorkányüldözésről" van szó.

A  regionális fejlesztési tanács javasolta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, hogy intézkedjen az indokolatlan költségek visszatérítéséről. Javasolta továbbá új ügyvezető megválasztására szolgáló pályázat kiírását, amelyre azonban csak az országgyűlési választásokat követően kerülhet sor - hangsúlyozta Pál Béla.

Új ügyvezető megválasztására a pályázatot csak az országgyűlési választások után írják ki, addig az ügynökséget megbízással irányítja majd egy szakember.

A pályázat kiírásáig és elbírálásáig az ügyvezetői teendőket megbízással a NFÜ által megbízott ügyvezető látja majd, akinek a regionális tanács javasolni fogja, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket egyebek között a hasonló esetek megakadályozására.

Az uniós pályázatokkal kapcsolatos munkát egyébként folyamatosan javuló minőségűnek ítélte meg az NFÜ és a regionális fejlesztési tanács is. Eddig 11 milliárd forint értékű uniós forrás kifizetésére került sor - tette hozzá Pál Béla.