Fegyelmi vizsgálat a túl sokat mondó katonai ügyészségi szóvivő ellen

2010.02.19. 08:11
Felfüggesztették állásából a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivőjét, aki a Honvédelmi Minisztérium közeli korrupció példájaként a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt-jét hozta fel, amit "gengszterszervezetnek" nevezett.

Visszavonta a Budapesti Katonai Ügyészség Ács Tibor szóvivői kinevezését és fegyelmi vizsgálatot indított ellene, miután egy nyilatkozatában gengszterszervezetnek nevezte a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt-t (HMEI). Ács a Hírtévének nyilatkozott, állítása szerint csak háttérben. A katonai ügyészség magánvéleménynek nyilvánította mondandóját, és elhatárolódott.

Ácsot a Hírtévé Sz. János, a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem befolyással üzérkedéssel gyanúsított rektore ügyében kérdezte. Ács azt mondta, hogy Sz. ügyében nem a katonai ügyészség jár el, mert már nyugállományú, és példaként hozta fel a HMEI-t, ahol szintén nyugalmazott katonatisztek dolgoznak - és Ács szerint visszaélnek azzal, hogy felettük a katonai ügyészség már nem gyakorolhat törvényességi felügyeletet.

Ezért jellemezte a HMEI-t gengszterszervezettként.

Sz. a gyanú szerint a DHL csomagszállító cég vezetését zsarolta azzal az információval, hogy a DHL futárai tudomása szerint fegyvert és kábítószert is szállítanak. Állítólag védelmet ígért nekik, ha egy bizonyos biztonsági céget alkalmaznak.

Sz. letartóztatásakor azonnal felmerült a Honvédelmi Minisztérium érintettsége, az első hírek még arról szóltak, hogy a HM-nél is voltak letartóztatások.

A minisztérium hivatalosan tagadta, hogy bármi küzük lenne az ügyhöz, ugyanakkor a Magyar Nemzet értesülései szerint Sz. ellen egy olyan ezredes vallomása nyújthatta a bizonyítékot, akit ghetekkel ezelőtt vettek őrizetbe a HM Térképészeti Kht-nél felfedezett korrupciós ügyben.