A rendőrségnek gyanús a Dataplex-ügylet

2010.02.27. 12:01 Módosítva: 2010.02.27. 17:00
A Nemzeti Nyomozó Iroda adóelkerülésre gyanakszik több, korábban Bajnai Gordon által vezetett céggel kapcsolatban, írja a Magyar Nemzet egy február 18-i rendőrségi dokumentumra hivatkozva. A Wallis 2005-ben 3 ciprusi cégen keresztül adta el a Dataplex Kft.-t a MagyarTelekomnak. Az informatikai céget 2,3 milliárd forintért vásárolta 2005-ben a Bajnai vezette cég, és három hónappal később 5,1 milliárdért adta el. Az NNI kezdeményezte, hogy az APEH is indítson vizsgálatot az ügyben, amely a távközlési cégre is ki fog terjedni.

Felmerül az adóelkerülés több, korábban Bajnai Gordon által vezetett cégek tevékenységével kapcsolatban, írja a Magyar Nemzet a szombati számában, egy, a birtokába került rendőrségi dokumentumra hivatkozva. Az úgynevezett Dataplex-ügyletben 3 hónap alatt 2,7 milliárd forint nyereséget érhettek el az üzletbe bevett személyek, így a miniszterelnök mellett Kóka János sógora is.

A Dataplex Kft.-t a Wallis (Bajnai Gordon 2000 és 2005 között a Wallis vezérigazgatója volt) ciprusi cégeken keresztül adta el a Magyar Telekomnak. A rendőrség szerint a cég körüli ügyletek nem egyértelműek. A lap idéz is a Nemzeti Nyomozó Iroda 2010. február 18-án készült jelentéséből: "felmerül, hogy a ciprusi társaságok részére történt értékesítésnek csak adómegkerülési célja volt."

Bajnai Gordon már korábban azt nyilatkozta, hogy a Wallisnál és a hozzá tartozó cégeknél soha nem történt adóelkerülés. A miniszterelnök pert is kilátásba helyezett a Magyar Nemzettel szemben. Sőt, a lap január 7-i számában már közölt helyreigízatást tavaly májusi, Bajnai a bizalmi háló őre című cikkük miatt, amelyben szintén arról írnak, hogy a Wallis Csoport Bajnai vezetése alatt megrövidítette az államkasszát.

A problematikus tranzakció még 2005-ben történt, amikor a Wallis bankhitelből megvásárolta 2,33 milliárd forintért a szerverhotelt működtető Dataplex Kft.-t. Majd mielőtt a Wallis aláírta volna a Magyar Telekommal az eladásról szóló szerződést, az informatikai cég három ciprusi céghez került.

Az egyik a Fleminghouse Investments Ltd. volt; aminek az igazgatói között felbukkant Bajnai Gordon is. 49 százalékos üzletrész jutott a Dataplexből a Corbeil Holdings Ltd-nek, az ismeretlen hátterű Romnio Investments Ltd. két százalékot kapott. A Corbeil Holdings Ltd. tuljadonosa Lepp Gyula, Kóka János sógora.

A Magyar Nemzet szerint a Dataplex már jelentősen felértékelődött, amikor ezek a magyar üzletemberekhez köthető cégek beszálltak a bizniszbe. Bajnai szerint azonban ez a szakértői menedzsmentnek volt köszönhető, akiknek sikerült nemzetközileg elismert magánvállalatoktól megbízásokat szerezniük. A rendőrségi jelentésből az derül ki, hogy három hónap alatt 2,7 milliárd forinttal többért, 5,1 milliárd fornitért tudták eladni végül a Dataplexet a Magyar Telekomnak, írja a Magyar Nemzet.

A lap által hivatkozott dokumentum szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte azt is, hogy az APEH is indítson vizsgálatot az ügyben, amelynek a Magyar Telekom szerepére is ki kell terjednie a ciprusi cégek mellett, amelyekről azóta kiderült, hogy a szigetországban sem fizettek adót.