Tanyákat veszélyeztet a belvíz

2010.03.02. 15:47 Módosítva: 2010.03.02. 19:22
A belvízhelyzet Sólyom László köztársasági elnök országjárásának kiskunsági állomásán is szóba került.

Sólyom László köztársasági elnök az MTI tudósítása szerint Soltvadkerten felidézte a hétfői mórahalmi fórumon elhangzottakat, ahol a Homokhátság vízhiányos állapota volt a fő téma.

Hangsúlyozta, a Kiskunsági Nemzeti Park az a része Magyarországnak, ahol egymás mellett "él" a legnagyobb szárazság, az elsivatagosodás, valamint a túl sok belvíz. Sólyom László nagyon meggondolatlannak nevezte azt a fajta politikát, amikor a belvizet rögtön elvezetik. Megemlítette, hogy Magyarország uniós elnökségének külön kiemelt témája lesz a víz.

Az Alsó-Tisza vidékén az elmúlt hét óta 32 ezer hektárról 43,6 ezer hektárra nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. A térség vízügyi igazgatóságához tartozó területeken - több Békés és Bács-Kiskun megyei településen valamint egész Csongrád megyében - huszonegy településen kellett első- vagy másodfokú belvízvédelmi készültséget elrendelni.

Balástyán, Szatymazon, Kiszomboron és Kömpöcön megkezdték az aktív védekezést, folyamatosan tisztítják a csatornákat, és próbálják elvezetni a felgyülemlett vizet. Szatymazon és Kömpöcön tanyákat és melléképületeket is veszélyeztet a víz.

A Közép-Tisza vidékén az ár- és belvíz elleni védekezésben több napja már csaknem négyszáz ember dolgozik, és a költségek januártól számítva elérték 300 millió forintot.

Az elmúlt 24 órában az eddiginél kedvezőbb időjárásnak és a szivattyúk folyamatos működésének köszönhetően a belvízzel elöntött területek nagysága az idei maximumnak számító 46 100 hektárhoz képest 700 hektárral csökkent. Az érintett megyék közül Jász-Nagykun-Szolnokban a legnagyobb az elöntés mértéke, kereken 37 ezer hektár áll víz alatt, ami a hazai összes belvizes terület 23,5 százalékát teszi ki.