Korai még temetni a H1N1 vírust

2010.03.02. 21:48
Akár elégedettek is lehetnénk az újinfluenza-járvány során tett intézkedésekkel, de voltak hibák, és ezekből tanulni kell, mondta Bujdosó László, a Nemzeti Prevenciós Pandémiás Bizottság elnöke egy budapesti konferencián.

Bujdosó László kifejtette: a védőoltás szükségességének fontosságát már az első lakossági tájékoztató plakátok megjelenésével egy időben kellett volna kommunikálni a lakosság körében, és hiba volt az iskolai oltási kampányokat az őszi szünet után elkezdeni. Továbbá néha hiba csúszott a logisztikába is.

Hozzátette: a vírusellenes szerek alkalmazásával sem lehetünk elégedettek, amely a szakmai kommunikáció hibájaként róható fel.

Mivel eddig Magyarország nem szembesült hasonló járványügyi helyzettel, ezekből a hibákból tanulni kell, és bármilyen vírusvariáns üti is fel a fejét a jövőben, nem engedhetjük meg, hogy ezeket újra elkövessük - fogalmazott Bujdosó László.

Jöhetnek az újabb hullámok

Jelenleg gyenge a vírus aktivitása, de szakemberek szerint számítani kell a járvány második-harmadik hullámára is - mondta a pandémiás bizottság elnöke, aki úgy vélte, Magyarország messze nem teljesített úgy, ahogy teljesíthetett volna.

Mint mondta, a világ egyetlen országa lehettünk volna, amely a járványt "megállítja", csak ehhez átoltottságot kellett volna produkálni, amelyhez az oltóanyag rendelkezésre állt. Mint mondta, a hárommillió ember átoltottságával Magyarország a negyedik helyen szerepel Európában, de a kívánatos a lakosság 60-70 százalékának beoltottsága lenne.

Bujdosó László az adatokat ismertetve elmondta, a kritikus infrastruktúrában dolgozók körében több mint 143 ezer adag oltást adtak be, az egészségügyben több mint 128 ezren, az iskolákban pedig 436 ezren kapták meg az oltást. A térítésmentes vakcinából több mint 2 millió 100 ezer fogyott, a háziorvosoknál majdnem 1,5 millió adag, a gyógyszertárakban 500 ezer adag, míg az oltópontokban körülbelül százezer adag oltást adtak be.

Javítani kell a kommunikációt

A vírusellenes szerek használatáról úgy vélte, minden H1N1 gyanúval orvoshoz fordulót azonnal antivirális kezelésben kell részesíteni. Ehhez hozzátette: a betegek nagy része kórházba kerülésük előtt nem kaptak antivirális kezelést, pedig a vírus szervezetbe jutását követő legkésőbb 48 órán belül ez indokolt lenne. "Magyar viszonylatban ez a 48 óra még járóbetegként telik el" - fogalmazott.

Sokszor az emberek - észlelve magukon a tüneteket - saját maguk kezdik meg a kezelést, orvoshoz csak másnap mennek el, az adott gyógyszertár pedig nem biztos, hogy készletez egy alapvetően drága, a társadalombiztosítás által nem támogatott készítményből, ezért a betegnek vissza kell érte mennie.

"Ha még egyszer ez a vírus támad, nem engedhetjük meg, hogy ne jusson speciális antivirális szerhez az, akinek hozzá kell jutnia. Javítani kell ebben a vonatkozásban mindenképpen a kommunikációt, különösen a szakmai kommunikációt" - fogalmazott Bujdosó László.

Felhívta a figyelmet, hogy nincs vége a járványnak, és "korai még erről a vírusról ítéletet mondani, korai ezt a vírust temetni, ez a vírus még nem játszotta ki az összes aduját" - mondta a szakember.