Konrád
5 °C
17 °C

Március 15.

2010.03.15. 15:52
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • „1848-ban olyan nagy dolog volt magyanak lenni, sok más nép szülöttei is magyarnak akarták érezni magukat” – mondta Orbán. Kevés nemzetet ajándékozott meg a gondviselés ilyen kisugárzással. Erre csak olyan nemzetek képesek, amelyek mindenkit megindító nagy célokat tűznek ki.  Ma magyarok millió sem érzik úgy, hogy magyarnak lenni jó, de sokan érzik úgy, hogy inkább szégyenkezni van okunk. „A magyarok dolgoztak, küzdöttek, és helyt álltak, de nem láttak maguk előtt nagy közös célt.” Az ország vezetői nem tudtak közös célt adni. „Ha rajtuk múlna, az egész országot belegyömöszölnék egy kis nokiás dobozba, és vinnék saját offshore bankjuk páncélszekrényébe.”

  • „Azért hívtam ma ide önöket, hogy közösen indítsuk meg az utolsó nagy hajrát" – mondta Orbán Viktor. – Évek óta készülünk erre a pillanatra. Nagyon hosszú utat kellett megtennünk, csak róttuk a köröket becsülettel.”

    „Már csak huszonhét nap, ideje csomagolni!”

  • „Nem engedünk a 48-ból, eleink ezen a napon felállították a polgári szabadság és a nemzeti függetlenség mércéjét. Azóta nem adjuk alább” – mondta Orbán Viktor. „Ideje, hogy Magyarország a saját lábára álljon, a saját útját járja, a saját tengelye körül forogjon.” „Elődeink nem a régi kabátot foltozták, hanem újat szabtak, nem menekültek a munka elől, hanem cselekedtek.” „A saját útját választó nemzet előtt hajtunk most fejet.” „A nagyszerű változáshoz az egész nemzet kellett.”

  • A Jobbik rendezvényén a tömeg teljesen megtöltötte a teret. Tudósítónk szerint a 11. pont hallatán Budaházy György nevét kezdte el skandálni a tömeg, a 12. pontra egységes „vesszen Trianon!”-ozás kezdődött.

     

     

  • Orbán Viktor nehezen jut szóhoz, annyira zúg a „Viktor, Viktor”-skandálás. Aztán elkezdte azért.

  • Varga és Palcsó a technika ördögének áldozata, ezért kellett kíséret nélkül énekelniük.

  • Volt az MSZP-nél is. Ott Galkó Balázs szavalta, itt Varga Miklós és Palcsó Tamás éneklik, hangszeres kíséret nélkül.

  • A szocialisták azt tanították meg, hogy a vállalkozók nem gyarapítják az országot, csak saját hasznukat nézik, hogy a tanárok nem érdemelnek béremelést, mert csak tíz hónapot dolgoznak, az orvosok korruptak, mondta Navracsics Tibor. Április 11. és 25. nem a végcél. Azért kell győzni, hogy megteremtsék a magyar nemzet legitimációját. Csak a választók felhatalmazása alapján alakítanak kormányt, és alakítják az ország jövőjét.  „A végcél az, hogy erős szabad független ország legyünk, ahol mindenki megtalálja a számítását és gyarapodni tud. Legyen szó akár magyarról, akár cigányról, együvé tartozunk, közös a hazánk.”

  • Hegedű szól a Fidesz rendezvényén Navracsics Tibor beszéde után.

  • A szegedi közgyűlés pártjai és a Jobbik együtt koszorúztak a városi ünnepségen. A félig megtelt Klauzál téren, Kossuth Lajos szobránál tartott megemlékezésen valamennyi helyi politikai erő képviseltette magát. Botka László polgármester azt mondta, hogy a demokráciában szabadság van, mindenki akarata egyformán fontos, és nincs ellenségkeresés. (MTI)

  • „Többen vagyunk, mint ahogy a szocialisták szeretnék, és ennél is többen leszünk április 11-én és április 25-én – mondta Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője. – Hosszú útra indulunk, lezárunk egy nyolcéves fejezetet, és megnyitunk egy reményeink szerint hosszú gyarapodásról szóló és mindenki megelégedettségére szolgáló új fejezetet.”

  • A tévészékházra utalva Kósa azt mondta: „Az egyik szélsőség elkótyavetyéli, a másik felgyújtja, de egyik sem építi. Építeni csak törvényes rend útján lehet.” Kósa utalt arra is, hogy április 11. a költészet napja is, és József Attilát idézte: „Jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet!” Ahol szabadság van, ahol jog van, ott a bűnözők hiába kapaszkodnak a mentelmi jogba és kiváltságokba, nem menekülhetnek el a jog elől. „Elég erősek leszünk hogy magunk mögött hagyjuk a kádárista mentalistát, a Kádár rendszerből örökölt oigarchákat és elűzzük őket a magyar közéletből.”

  • A szpíker közölte, hogy a MIÉP jól áll jelöltekből, és a színapdra szólította Wéber Tündét. Ő Makón indul, és azzal érdemelte ki a lehetőséget, hogy alaposan tájékózódott a helyi gázmezőről, "amit valaki el akart tüntetni". Wéber nem énekelt, hanem verset szavalt.

  • Mindegy, mit mondanak, a hazugnak akkor sem lehet hinni, ha igazat beszél, idézte Abraham Lincoln szavait Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a Fidesz március 15-i megemlékezésén az Attila úton. Kósa emlékeztetett arra, hogy április 11-én hirdették ki az 1848-as törvényeket: „Ez az a nap, amikor a rendre, a szabadságra támaszkodó közösség kivívta a szabadságot és a rendet.” Majd a szabadságharcban megvédte a forradalom vívmányait. „Könnyű volt Kossuthnak, neki Dembinszkyje volt, nem Demszkyje.”

  • A MIÉP-en Csurka, a Himnusz eléneklése és Nemzeti dal elszavalása után a párt egyik képviselő-jelöltjét, Pörneky Anikót szólították a színpadra. Ő politikustól szokatalan módon nem beszédet mondott, hanem egy népdalt kezdett el énekelni. Háromig jutott, aztán átadta a helyet.

  • Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje beszél ezekben a percekben a Bajcsy-Zsilinszky úti színpadon. Tudósítónk szerint a 12 pont mentén haladva a párt szokásos toposzait sorolja.

     

  • Különös művészeti program követi Kósa Lajos felszólalását. Feketébe öltözött férfiak zene nélkül, magyar néptáncmotívumokból táplálkozó műsort adnak elő. Fehér dobozokkal is dobolnak.

  • Kokárdát tettek a nyakukra, így engedtek szabadon két gólyát a hortobágyi madárkórházban. A madarak sérülés vagy a késői kelés miatt lekésték az őszi vonulást, ezért a madárkórházban töltötték a telet. Március 15. hagyományosan az az időpont, amikor a gólyák hazatérnek Magyarországra téli szálláshelyükről. A két gólya testére celluxszal erősítették a kokárdát, hogy később könnyen leessen a tollukról, és ne zavarja őket a mozgásban. (FH)

    golya
  • In medias res, rögtön maga a pártelnök kezdett a MIÉP-es rendezvényen. Csurkát derüvel tölti el, hogy „bár megöregedtünk, de a nemzet él, és él a remény is, mert jön a változás”.

  • Elkezdődött a Jobbik március 15-i megemlékezése a Bajcsy-Zsilinszky úton, jelentette tudósítónk. Az Arany János utcai színpadtól az Andrássy útig állnak az emberek, nehéz megbecsülni az ünneplők számát, de sok ezren vannak. Pörzse Sándor köszöntötte az egybegyűlteket. Azt mondta, hogy most a forradalmat ünnepeljük, de hamarosan kezdődik a szabadságharc.

  • Újabb résztvevőket kérdezett meg kollégánk a MIÉP rendezvényén, hogy miért ezt az eseményt válaszotta a szélsőjobbos kínálatból, megint csak a társaságot jelölték meg. Egyébként a hallgatóságban nincs nyoma, hogy nagy feszültség lenne a 2006-ban még együtt induló MIÉP és a Jobbik között. Kérdésünkre, hogy kire szavaznak, ha nem tudnak a MIÉP-re, együtt mondták a Fideszt és a Jobbikot.

  • Schmitt Pál EP-képviselő nyitotta meg a Fidesz ünnepségét. „Vonjuk össze kabátunkat!” – javasolta, a nagy szélre tekintettel. Egy hosszú képben oldotta fel a szél magasabb értelmét: „A böjti szélnek is van rendeltetése, hogy felszárítsa az olvadt hó levét, és szikkadttá tegye a magocskának a termőtalajt” – igyekezett visszaadni az érdekes metaforát tudósítónk.

  • Tudósítónk szerint megtelt a Tabán a Fidesz ünnepségének elejére. A tömeg a Naphegy oldalában egészen magasan áll, és még mindig kígyózó sorok érkeznek. Sok a nemzeti színű zászló.

  • Egy idősebb úr közlékenynek mutatkozott, és kiderült, hogy ő kifejezetten a jó társaság miatt ment el a párt ünnepségére. Szerinte nincs áthidalhatatlan ellentét a Jobbik és a MIÉP között, így előbbire szavaz majd a párt régi híveinek többsége.

  • Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere szerint „boldogulásunk legfontosabb eleme az összefogás, az egyetértés ember és ember között”. „A márciusi ifjakban megvolt a felelősségtudat is, nem számolták fel, ami értékes volt a régi világból.” (MTI)

  • Szokás szerint a Hősök terén ünnepel a MIÉP. Csurka Istvánnak háromszáz híve gyűlt össze, szinte mindenkinél zászló van. A program háromkor kezdődik. Eddig senki sem volt hajlandó a tömegből nyilatkozni arról, hogy a pártnak milyen ambíciói vannak a választásokon, illetve hogy kire szavaz áprilisban egy MIÉP-es. (A MIÉP négy éve a Jobbikkal állított közös listát, most azonban alig van reménye a pártnak az indulásra.)

  • cikkünk a témában:

    Széchenyi- és Kossuth-díjat kaptak

    Sólyom László kiosztotta a legrangosabb állami elismerést jelentő művészeti és tudományos díjakat. A művészek Kossuth- és a tudósok Széchenyi-díja fejenként hárommillió forint jutalommal és egy kisplasztikával jár. A díjazottakat a miniszterelnök jelölte ki.

  • A Fejér megyei közgyűlés fideszes elnöke Székesfehérváron arról beszélt, hogy „ma egy csalódott, hitehagyott, büszkeségében megtépázott nemzet képe rajzolódik ki előttünk”.

    „Már gyermekeink jövőjét is a mélybe rántották, elzálogosították azok, akik néhány évtizede a beteg kommunista ideológiára hivatkozva, majd pedig a piacgazdaság mindenhatóságára és saját meggazdagodásukra felesküdve, sokadszor rabolják el mindenünket.”

    „De ebbe most beletörik a bicskájuk. (...) van elég erőnk ahhoz, hogy összefogjunk, elkergessük, majd elszámoltassuk azokat, akik ellopták legszebb 1848-as, 1956-os és 1989-es álmainkat.” (MTI)

  • „Itt az ideje a szélsőségektől mentes, nyugodt, felelősségteljes építkezésnek, itt az ideje a határozott, felelős tetteknek, amelyek visszaadják egy ország hitét” – mondta ünnepi beszédében Németh Zoltán, a XXII. kerület fideszes alpolgármestere. „Az emberek kilátástalanság helyett reményre, enyves kezek és korrupció helyett tisztességre, következménynélküliség helyett elszámoltatásra, tehetetlenség helyett határozott cselekvésre vágynak.” (FH)