Nem vizsgálja a rendőrség a Kósa elleni vádakat

2010.04.01. 14:16 Módosítva: 2010.04.01. 16:51
A rendőrség nem vizsgálja a Kósa Lajosról egy Youtube-videón megjelent állításokat, mert a vádak vonatkozásában az eljárásban ezidáig bűncselekményre utaló információ nem merült fel, közölte a BRFK. A videón beszélő Rónai Attila eleve azért fordult a rendőrséghez, mert zsarolással kényszerítették a hamis videóvallomás elmondására, mondta az Indexnek annak a cégnek a vezetője, ahol Rónai dolgozik.

"A DEGA Kft.-nél akkor figyeltünk fel az interneten megjelent videóra, amiikor egy újságíró hétfőn megkereste a céget a kérdéseivel. Ezután megkérdeztük a cégnél a gépkocsik szervizelésével és sofőrködéssel foglalkozó Rónai Attilát az ügyről. Ő már akkor azt mondta, hogy megzsarolták és kényszerítették a hamis állítások elmondására. Mivel csak az én autóm volt szabad, én vittem el a rendőrség panaszirodájára" - mondta az Indexnek V. Nagy László, annak a cégnek a vezetője, ahol a videón beszélő Rónai Attila dolgozik.

A 2007-ben készült, és a Youtube-ra idén március 25-én felkerült videóban Rónai László arról beszél, hogy a DEGA Kft. a debreceni vagyonkezelővel összejátsztva Debrecen melletti földeket minősíttetett át, és ezért 75 milló forint kenőpénzt fizetett Kósa Lajosnak.

Az elhangzottakról ezután maga Rónai Attila nyilatkozta azt a sajtónak,  hogy azok teljesen hamis állítások. Rónai szerint a hamis videóvallomás elmondására 2007-ben két olyan ember kényszerítette, akik a Nemzetbiztonsági Hivatal alkalmazottaiként mutatkoztak be neki. Rónai elmondása szerint korábban ő is érdekelt volt néhány olajkereskedelemmel foglalkozó cégben, s azzal zsarolták, hogy ha nem mondja el a két ember által írt vallomást, felelevenítik régi ügyeit. A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági irodája cáfolta, hogy az NBH bármilyen kapcsolatban állt volna Rónai Attilával.

V. Nagy László ugyan a kihallgatásra nem mehetett be Rónai Attilával, de hangsúlyozta: biztos benne, hogy Rónai Attila nem a videón elmondott visszaélések ügyében akart feljelentést tenni, hanem kényszerítés miatt, ahogy az meg is történt.

Ezt megerősítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye is. A BRFK-n 2010. március 29-én egy magánszemély tett feljelentést kényszerítés miatt, a közölte a rendőrség. A feljelentés szerint az interneten megjelent videón szereplő férfi kényszerítés hatására tett nyilatkozatot egy gazdasági bűncselekménnyel összefüggésben.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság megvizsgálta a videón szereplő férfi által kényszerítés miatt tett feljelentésben foglaltakat, vagyis azt, hogy a kényszerítés a nyilatkozattétel vonatkozásban megvalósult-e. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi adatok alapján megnyugtatóan nem lehetett állást foglalni sem a nyomozás elrendelése, sem a feljelentés elutasítása tekintetében, a szükséges adatok beszerzése érdekében feljelentés kiegészítést rendelt el."

A rendőrségi közlemény leszögezi: a feljelentés kiegészítés során sem vizsgálják a felvételen elhangzott vádak tartalmát, mivel "a vádak vonatkozásában az eljárásban ezidáig bűncselekményre utaló információ nem merült fel, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatáskörrel abban nem rendelkezik".

A felvételen szereplő nyilatkozat valótlan adatokat tartalmaz, amelyeket Rónai Attila fenyegetés hatására mondott a kamerába - közölte a férfi ügyvédje. Páhokiné Baji Éva közleményében kiemelte: a felvétel ügyfelének nem volt meg, azt beleegyezése és tudta nélkül rakták fel a videomegosztó oldalra. Mint írta, a fenyegetés miatt büntetőfeljelentéssel éltek ismeretlen személyek ellen, mással szemben nem tettek feljelentést.

Rónai Attilát rendezett életű, családszerető embernek ismertük meg, mondta V. Nagy László. Kérdésünkre, hogy tudtak-e Rónai Attila korábbi, olajos kapcsolatairól az ügyvezető azt válaszolta: ilyen mélységben nem vizsgálták az előéletét. "Tudomásom szerint büntetlen előéletű, így ha erkölcsi bizonyítványt kértünk volna tőle, abban is csak ez szerepelt volna."

V. Nagy László reagált azokban az újságokban megjelent állításokra is, hogy a DEGA Kft. a kilencvenes évek végén fillérekért juthatott hozzá Debrecen melletti földekhez. Mint mondta: az emlegetett ingatlanokat a kilencvenes évek végén magánszemélyektől vásárolták meg, napi árfolyamon, ezen az árfolyamon bárki megvehette volna. "Ezek mai szemmel lehet, hogy kedvező árnak tűnnek, de akkoriban ennyiért lehetett ezeket a földeket megvenni" - mondta az ügyvezető.

A DEGA Kft-nek december végi állapot szerint valóban volt tartozása az APEH felé - ismerte el V. Nagy László. "A vitás ügyet azóta rendeztük az adóhatósággal, elképzelhető, hogy azóta nem frissítették a cégre vonatkozó adatokat, mondta az ügyvezető.

Debrecennek két ügye van a DEGA Kft.-vel

A DEGA Kft. korábban 50 millió forinttal támogatta a Vadkakasok városi-egyetemi közös csapatát, mondta Kósa Lajos az MTI-nek.

Az önkormányzatnak jelenleg két ügye van a céggel: az egyik, hogy a Dega tiltakozott egy szabályozási terv módosítása ellen, amit a helyhatóság - saját érdekét előtérbe helyezve - nem vett figyelembe.

A másik: a Dega kérte egy tulajdonában lévő terület átminősítését azzal az indokkal, hogy az önkormányzat ott gazdasági övezetet kíván kialakítani. Ez nem így van, a föld tehát marad mezőgazdasági terület - magyarázta Kósa Lajos.