Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Védett házakat bonthatnak az V. kerületben

2010.04.06. 12:46
Három belvárosi ház védettségét szüntetné meg az ötödik kerület, amely korábban tizenegy épület esetében tett hasonló kezdeményezést. Akkor a főváros közbelépett. Az érintett három ingatlant illetően újra erős aktivitást mutatnak a tulajdonosok, határozott fejlesztési elképzelések körvonalazódnak, érvel a polgármesteri hivatal.

Rohamra indul az ötödik kerület védett házai ellen a polgármesteri hivatal. Három házról akarják levétetni a fővárosi védettséget, hogy azokat lebontva új épületeket emelhessenek. A Petőfi Sándor utca 14. és 16., továbbá a Harmincad utca 3. szám alatti épületek vannak célkeresztben, értesültünk a 16. szám lakóitól. A lakókat a kerület levélben értesítette, hogy házuk védettségét megszüntetnék. Később kérésükre csatolták a kerület Demszky Gáborhoz írt levelét, amelyből egyértelműnek tűnik, a három lakóházat lebontanák.

Véletlenül romhalmazt védtek?

A Puskás András alpolgármester és Cselovszki Zoltán kerületi főépítész által jegyzett levél a Harmincad utcai saroképületről azt állítja: „Az épület funkcionális, történeti értékkel nem rendelkezik. [...] Az épület műszaki állapota erősen megromlott." „A Petőfi Sándor utcai eklektikus épületpár egy courd' honeur-ös (sic.) beépítés maradványa. Ugyanakkor a tömb jelentős átépítést élt meg [...]. A courd' honeur elvesztette eredeti funkcióját, ezzel megszűnt építészeti hatása is" – indokolja az ötödik kerület, hogy miért értéktelen a másik két nagy méretű, ránézésre jó állapotúnak tűnő épület.

Hamrincad utca 3:  'Az épület műszaki állapota erősen megromlott'
Hamrincad utca 3: 'Az épület műszaki állapota erősen megromlott'

Az épületeket az utcakép védelmében, nem pedig a házak egyedi értékei miatt tette védetté a főváros, mivel így akarta biztosítani a hasonló korban emelt negyed egységes arculatát.

„Szerencsére az érintett három ingatlant illetően újra erős aktivitást mutatnak a tulajdonosok, határozott fejlesztési elképzelések körvonalazódnak” – teszi nyilvánvalóvá Puskás András és Cselovszki Zoltán, hogy nem felújításról, hanem bontásról és új házak építéséről van szó.

Erős befektetői aktivitás

A tulajdonosok jelentős aktivitása nem új keletű dolog. A három ház (amelyek közül csak a Petőfi Sándor utca 16. lakott) már korábban is ott volt az ötödik kerület listáján, további nyolc ház társaságában. Rogán Antal 2008-ban 11 ház védettségét szerette volna megszüntetni.

A Petőfi Sándor utcai házak az önkormányzat tájékoztatása szerint az SCD Group Zrt. tulajdonában vannak, míg a Harmincad utcai ingatlan Csipak Péteré. Csipak az a vállalkozó, aki a Fashion Street tulajdonosaként szerepelt a hírekben. Kerületi terjeszkedését és beruházásait segítette volna, ha a régi épületek helyébe újakat húzhatott volna fel. Amikor egyébként a főváros nem vonta vissza a védettséget, a kerület nem adott engedélyt Demszkyéknek, hogy a Városháza park helyére építsék a Városháza Fórum épületét.

Petőfi Sándor 14-16: 'Elvesztette eredeti funkcióját, ezzel megszűnt építészeti hatása is'
Petőfi Sándor 14-16: 'Elvesztette eredeti funkcióját, ezzel megszűnt építészeti hatása is'

A tulajdonos erős aktivitását katalizálja, hogy Csipak Péter ingatlanjain információink szerint jelzálogbejegyzések tűntek fel, valószínűsítve: a vállalkozó anyagi helyzete gyengült, amin segítene néhány fejlesztésre is alkalmas ingatlan eladása. A harcot a választások miatt az ilyen ügyekből visszavont Rogán Antal polgármester helyett most az alpolgármester és a főépítész vívja.

Bontások a Harmincad, a Bécsi és a Petőfi utcában

Csipak Péter a tervéről úgy nyilatkozott: "A hagyományos belvárosi, utcai portálos kereskedelem híve vagyok. Személy szerint nem szeretem a plázákat, nem is szoktam bevásárlóközpontba járni, s azt gondolom, a Belvárosban nincs helyük ilyen épületeknek.

A kérdéses ingatlanok esetében a Fashion Streethez hasonlóan utcai portálokkal működő, utcáról megközelíthető üzletekben gondolkodom. A tulajdonomban lévő épületekből többfunkciós épületeket szeretnék kialakítani. Az épületek legalsó szintjein utcai portálos kereskedelmi helyiségek kialakítását tervezem, a felsőbb szintekre irodák, illetve szálloda megépítését álmodtam meg. Az épületek alatt mélygarázs kapna helyet" – írta a vállalkozó, hangsúlyozva azt is, nem a pénz motiválja. "Azért vágtam bele a Belváros rehabilitációját érintő ingatlanfejlesztésekbe, mert szerettem volna részt vállalni Budapest új arculatának meghatározásában."

Puskás András alpolgármester úgy tudja, a vállalkozó lebontaná a sarokházat, a szomszédos Bécsi utcai, szintén a tulajdonában álló épületekkel együtt, és ezeket összekapcsolva valósítaná meg a nagy léptékű fejlesztést. A bontással kapcsolatban a vállalkozó egyelőre nem akart részletekbe bocsátkozni.

A vállalkozó kerülettel való szoros együttműködését nemcsak nyilatkozata jelzi: "Az V. kerületi önkormányzattal település-fejlesztési szerződést szeretnék kötni. Ebben vállalom, hogy részt veszek a belvárosi utcák fejlesztésében, így például a Harmincad utca, illetve a Deák Ferenc utca Vörösmarty tér felé eső szakaszának felújításában."

A jó kapcsolatra utal, hogy Csipak Péter kommunikációs ügyeit Rogán Antal médiaügyekért felelős tanácsadója intézi, a nyilatkozatok ügyében az Indexnek vele kellett kellett egyeztetnie.

Puskás András alpolgármester egyébként úgy tudja, a Petőfi Sándor utca két épülete az SCD Group Zrt. fejlesztené. Ide iroda- vagy lakóépület kerülne. Az alpolgármester információit cáfolta az SCD Group kommunikációs igazgatója. Elkán Péter állítja, hogy csak egy épület, a Petőfi Sándor utca 14. van a tulajdonukban. A decemberben vásárolt ingatlannak szolgáltató vagy kereskedelmi funkciót adnának, és nem kívánják lebontani az épületet, a védettség levételét nem is kezdeményezték.

Bizalom az önkormányzatban

Cselovszki Zoltán kerületi főépítész sem látja akadályát a beruházásnak: „A házak védettsége nem indokolt, nem képviselnek különösebb építészeti értéket. Ezt az is jól mutatja, hogy a fővárosi szakbizottság ülésén Ráday Mihály sem ellenezte a védettség levételét a szóban forgó ingatlanokról."

Szerintük jó példa mindaz, ami az Október 6. u. 26. szám alatti épületről elmondható: "a szabályozás megváltoztatásával sor kerülhetett végre a közel 10 éve üresen álló ingatlan felújítására. Ott a homlokzat megőrzése mellett ráépítés történt, így egy romhalmaz helyén a Szabadság tér díszévé vált épület állhat. Így is 77 fővárosi védettség alatt álló épület marad a kerületben, helyi védettség alatt 538 épület áll, 150 pedig egyedi műemlék" – közölte lapunkkal Cselovszki.

'Az épület funkcionális, történeti értékkel nem rendelkezik'
'Az épület funkcionális, történeti értékkel nem rendelkezik'

"Ráadásul 2008-ban módosítottunk a szabályozáson: a kerület teljes területén bármilyen végleges építési engedély csak az Országos Tervtanács jóváhagyásával és a KÖH véleményezése mellett adható ki, így garancia van a megfelelő szakmai, örökségvédelmi és építészeti kontrollra.”

A szakmai kontrollal kapcsolatban azonban kétségeket ébreszthet az a belvárosi bérház udvarára épített szálloda, amely szintén megkapott minden engedélyt, noha az ablakoktól másfél méterre emelt tűzfal három szint lakóitól vette el örökre a napfényt. „Nem szabálytalanul romlott a lakók helyzete, hanem teljesen szabályosan” – foglalta össze a helyzetet akkor a főépítész Cselovszki. Puskás András ugyanakkor gyors megoldást ígért, megjegyezve, az „önkormányzat felelősnek érzi magát a lakókért”. A gyakorlatban azonban semmi nem történt, a hotelt a szabálytalanságok ellenére is befejezték.

A témánkat képező három ház sorsáról április végén dönt a fővárosi közgyűlés.