Joav Blum betegségre hivatkozott

2010.04.23. 11:44
Joav Blum nem vett részt a bíróságon a sukorói telekcsere szerződésének megsemmisítéséről tartott tárgyaláson, a férfi betegségre hivatkozva maradt távol. A per június 11-én folytatódik.

Joav Blum sukorói telekcsere szerződésének megsemmisítéséről tárgyalt pénteken a Fejér Megyei Bíróság, a tárgyaláson Blum betegségre hivatkozva nem jelent meg. Februárban egyszer már összeült a bíróság az ügyben, ám akkor elnapolták a tárgyalást, mert Blum kérte, hogy védekezését írásban részletesebben kifejthesse.

A tárgyaláson iratokkal kapcsolatos kérdések hangzottak el. Mivel Joav Blum nem vett részt a tárgyaláson, személyes meghallgatásának kiegészítését nem kapta meg a bíróság. A tárgyalás június 11-én folytatódik.

A felperes magyar állam képviseletében a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint semmis a King's City beruházási szerződése, mert a vagyongazdálkodási törvény előírja, hogy állami tulajdont hasznosítás esetén versenyeztetni kell, ez pedig ezúttal nem történt meg. Joav Blum szerint azonban a törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet lehetővé teszi, hogy versenyeztetés nélkül is megkössék a szerződést.

A vagyonkezelő a keresetében jelezte, hogy amennyiben a bíróság nem nyilvánítja semmisnek a szerződést, az állam megtámadja azt, mert a cserébe felajánlott ingatlanok értéke között nagy az aránytalanság.