Nyomozás a főrendőr elleni feljelentések alapján

2010.04.27. 13:58
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el kedden a Központi Nyomozó Főügyészség a Bencze József országos rendőrfőkapitány ellen tett feljelentés ügyében. Bencét névtelen emailben azzal vádolták meg, hogy hivatali hatalmával visszaélve szerzett lakást egy dandártábornoknak, valamint hogy felesége használta és törte össze szolgálati kocsiját. Egyes vélemények szerint belháború kezdődött a rendőrségen.

Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta, az ügyben a főügyészség korábban feljelentés-kiegészítést rendelt el. A nyomozás elrendelésének indokaként a szóvivő azt mondta: "a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján nem lehetett minden feljelentéssel érintett cselekmény vonatkozásában kizárni a bűncselekmény gyanúját".

Arra a kérdésre, miszerint az országos rendőrfőkapitány korábban azt mondta: kész minden szükséges iratot átadni a főügyészségnek, Fazekas Géza azt mondta: kértek és kaptak is iratokat a rendőrségtől.

romgyilksajttaj2

Szintén kérdésre válaszolva - miszerint meghallgatták-e illetve tervezik-e a közeljövőben meghallgatni Bencze Józsefet - Fazekas Géza azt mondta: nem hallgatták meg, jövőbeni cselekményekről pedig nem nyilatkozik. A szóvivő arról sem beszélt, hogy a több pontból álló feljelentés mely pontjainál nem tudták kizárni egyértelműen a bűncselekmény gyanúját.

Gyanús lakásügy, autótörés, kommunikációs szerződés

Bencze József országos rendőr-főkapitány két hete nemtelen, alaptalan és személye elleni támadásnak nevezte az ellene, valamint Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány ellen tett feljelentéseket, amelyeket az elmúlt időszak nagy rendőrségi nyomozásaival hozott összefüggésbe. 

Korábban a Népszabadság számolt be arról, hogy hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést az országos rendőrfőkapitány ellen.

A feljelentő négy ponton kifogásolta Bencze József munkáját, állítása szerint a főkapitány hivatali hatalmával visszaélve segített budapesti lakáshoz egy dandártábornokot. Élettársa rendőrségi üzemanyagkártyával használta Bencze József szolgálati autóját, és amikor azt összetörte, a rendőrségnek másfélmillió forintjába került a jármű megjavíttatása.

Ugyancsak kifogásolta, hogy egy alezredes miért kap az illetményén felül külön szerződés alapján 20 millió forintot, továbbá, hogy miért kellett az ORFK-nak kommunikációs stratégiára szerződést kötnie, ha van saját kommunikációs igazgatósága.

Tóth Gábor, Budapest rendőr-főkapitánya ellen április elején tettek feljelentést. Az ügyben április 6-án rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség, hangsúlyozva azt, hogy az eljárást ismeretlen tettes ellen indították.

Belső ellentámadás a feljelentés?

Egyes vélemények szerint már a kormányváltás idején szokásos helyezkedés, sőt ellentámadás eredménye lehet a két főkapitány feljelentése. Bencze József altábornagy feljelentése nyomán ugyanis hétfőn nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK gazdasági főigazgatósága által kötött egyes megbízási és vállalkozási szerződésekkel öszszefüggésben.

Az országos rendőrfőkapitány azt követően tett feljelentést az ügyészségen, hogy az ORFK belső ellenőrzése a főkapitány által elrendelt vizsgálat során több szabálytalanságot tárt fel egyes szerződésekkel kapcsolatban, s többet a rendőrség számára előnytelennek ítélt.

Bár az ügyészség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, az a tény, hogy az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség az illetékes, azt feltételezi, hogy a nyomozás keretében az ORFK hivatalban lévő gazdasági főigazgatója, Sipos Gyula tábornok büntetőjogi felelősségét is vizsgálhatják majd. Rendőrségi források szerint a gazdasági főigazgatóságon a belső vizsgálat befejezése és az ügyészségi feljelentés hírére többen máris csomagolni kezdtek.

Kétszer vettek meg egy dokumentációt?

A Népszabadság úgy tudja, a belső ellenőrzés rábukkant két szerződésre, amelyet ugyanazzal a céggel kötöttek meg, s amelynek a teljesítése címén a vállalkozás ugyanazt a dokumentációt kétszer is megpróbálta eladni az ORFK-nak. Miután erre fény derült, a rendőrség a második teljesítés díját visszafizettette a céggel.

Tóth Gábor budapesti és Bencze József országos rendőrfőkapitány ellen kevéssel azután tettek feljelentést álnevet használó ismeretlenek, hogy az ORFK belső ellenőrzése vizsgálni kezdte a gazdasági főigazgatóság szerződéskötési gyakorlatát.

A lap szerint rendőrségen kormányváltás előtt mindig nagy a helyezkedés, és a jobb (magasabb) pozíció megszerzése (vagy pusztán a hivatalban lévő vezetés helyzetének) érdekében eddig sem válogattak a rendőri vezetők és patrónusaik az eszközökben. A politikai helyezkedéssel egybeforró belháború legfőbb eszköze most a feljelentés.

A Fidesznek már Bencze kinevezése sem tetszett

Lázár János, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke már 2007-ben azt nyilatkozta, hogy a Fidesz és a KDNP arra kéri a kormányt és a miniszterelnököt, hogy ne nevezze ki országos rendőrfőkapitánynak Bencze Józsefet.

A politikus a frakcióülés nyilvános részén azzal indokolt, hogy Bencze József a személye kapcsán kialakult botrány miatt tehertételt jelent a rendőrség számára. Lázár János hangsúlyozta: arra kérik a kormányt és a miniszterelnököt, találjon olyan embert, aki képes helyreállítani a rendőrségbe vetett közbizalmat és nem újabb botrányokat generál.
Az Index ugyanis megírta, hogy az országos rendőrfőkapitány-jelölt előző munkahelyén, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán háromszor is pénzjutalomban részesítette barátnőjét.

A barátnő - aki annak a rendészeti főigazgatóságnak volt a főrevizora, amelyet Bencze József irányított - néhány hónap alatt háromszor is kapott jutalmat: 2005 decemberében, illetve 2006 májusában és júliusában.

Bencze József elismerte a jutalmazást, és nem látott benne kivetnivalót. Elmondta, hogy barátnőjét nem rendkívüli jutalomban részesítette, hanem az évi három-négy rendes jutalmazás alkalmával ő sem maradt ki a jutalmazottak közül, de ennek szakmai, nem pedig egyéb okai voltak.

A Fidesz két évvel később is lemondásra szólította fel a rendőr-főkapitányt. Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője annak kapcsán menesztette volna a főrendőrt, hogy kiderült: a rendőrség számára több mint két éve vásárolt három vízágyút - korábbi állításaikkal szemben - nem uniós forrásból vásárolta a kormány.

Draskovics Tibor akkori igazságügyi miniszter válaszában azt közölte, hogy "a vízágyúk nem a Schengen Alap európai uniós forrása terhére kerültek elszámolásra", s ezért nem szerepelnek a minisztérium honlapján az alapból beszerzett eszközök között.