MVM: bor 8 millióért, svájci óra 3 millióért

2010.04.28. 08:07 Módosítva: 2010.04.28. 15:09
Egy közelmúltban végzett adóvizsgálat szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) Kocsis István vezetése alatt 38 millió forintot költött reprezentációra. A cég 8 millióért vett bort, 3,4 millióért márkás svájci karórákat, 842 ezer forintért pedig szivarszakértőt foglalkoztatott, írja a Blikk.

Az állami kézben lévő Magyar Villamos Művek Zrt. 2007-ben 8,4 millió forintból vásárolt bort, és a palackokhoz 1,7 millióért készült díszcsomagolás, olvasható a Blikkben. Kocsis István vezetése idején szivarra is futotta az állami cégnek: csaknem egymillió forintért vásárolt az MVM a dohányfajtából, és ehhez szivarszakértő szolgáltatását vették igénybe 842 ezer forintért.

Teniszütőt egy karitatív árverésen 288 ezer forintért szerzett be az MVM, különféle ajándékokra, tollakra, pezsgőre pedig 8,3 millió forintot költöttek.

Étteremben 1,5 millió forintot hagyott az MVM 2007-ben, virágra pedig 433 ezer forint jutott. A titkárnőnek és a sofőrnek 720 ezer forintos ruhapénzt fizettek. Kocsis István vezérigazgató saját ruházatára is adott, ez 601 ezer forintjába került az MVM-nek.

Az MVM sajtóosztálya nem cáfolta a Blikk értesüléseit. Megerősítették, hogy ezek a kiadások szerepelnek 2007-es nyilvántartásukban. Ugyanakkor sem a milliós órák, sem a teniszütő, illetve a bor és a többi eszköz nincs az MVM raktárában, így valószínűleg elajándékozták azokat.

A Blikk kereste a jelenleg a BKV-t vezető Kocsis Istvánt. Kocsis Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgatón keresztül azt üzente: mindig betartotta a költségvetésben meghatározott kommunikációs költségeket.

A BKV szerdán kora délután közleményt adott ki, melyben azt írták, "egy sikeres cég működésének megítélése nem a reprezentációs költségek alapján történik. Minden nagyvállalatnak vannak reprezentációs kötelezettségei, amelyeket részben rendezvényeken, üzleti partnerek részére tartott eseményeken, sajtótájékoztatókon és egyéb módon gyakorol. Kocsis Istvánnak csak annyi köze van az MVM Zrt-nél 2007-ben keletkezett reprezentációs költségekhez, mint minden más céges beszerzéshez" - olvasható a közleményben.