Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Vona Gábor nem finnugor

2010.05.01. 15:51
A Jobbik kétnapos majálist rendez a Hajógyári-szigeten. Szombaton a kirakodóvásár és az állatsimogató mellett Vona Gábor is elmondta, mit terveznek az elkövetkező négy évre.

Több ezer ember keringett szombaton a zuhogó nyárfavirágzásban a Hajógyári-szigeten, biztos volt olyan, aki csak sétálni, vagy tollasozni jött, de azért a legtöbben a Jobbik majálisára érkezett. Merthogy a Jobbik is megünnepli a nemzetközi munkásmozgalom legfontosabb napját, bár az is lehet, hogy ők május elsején inkább Munkás Szent József tetteire emlékeznek.

„Nézd, le van árazva a székelykapus póló” - kiáltott fel a negyvenes anyuka, és nagyot rántott a kolbászos felé törő tacskó nyakörvén.

„Jaj, már, felesleges ez a magyarkodás” - legyintett a férje, és közben önkéntelenül is megigazította a kezén a piros-fehér-zöld, frottír csuklószorítót.

A gyerekek ekkor már rég az állatsimogatóban abúzáltak egy rémült kecskét, körülöttük pónik köröztek, valamivel arrébb pedig magyar vért lehetett adni a vöröskeresztnek.

„Az állatsimogatóban a városi gyerekek is találkozhatnak nyúllal, báránnyal. Szocialista politikus nem hívtunk, így kaméleont most nem lehet simogatni” - jelentette be a színpadon a konferanszié, majd rögtön hozzátette, hogy aki egy fémparipán, nemzeti érzelmű lovas háta mögött szeretne motorozni, az is jó helyen jár.

Mint minden majálison, a Jobbik rendezvényén is a kolbász mellett a kirakodóvásár vonzotta a legtöbb embert, csendben kavarogtak a pártlogóval és Horthy Miklós arcképével díszített, Kormányzót Magyarországnak!-feliratú pólóktól a népi motívumokkal díszített szürkemarha kürtökig és vissza.

„Ki ez a fickó a lábtörlőn?” - kérdezte valaki, majd gyorsan hozzátette, hogy Gyurcsány Ferencet felismeri, csak a mellett lévő nem ismerős.

„Jan Slota - válaszolta készségesen az árus, mire az érdeklődő vevő megjegyezte, hogy a valóságban mintha kicsit kövérebb lenne a szlovák politikus.

„Csak nem gondolja, hogy még etetem is ezt a szemetet” - röhög az árus.

A színpad előtt eközben már pár ezren Vona Gábort hallgatják, aki arról beszél éppen, hogy a politikai elszámoltatást a Jobbik végig fogja vinni mindenáron. Szerinte a Fidesz meg fog bukni, de azért a színpadról üzent a kétharmados többséget szerző kormánypártnak: ha megoldják a Jobbik által felvetett problémákat, a Jobbik által felvázolt módon, akkor van esélyük a túlélésre. Vona ezen kívül még egyszer üzent a Fidesznek, amikor a Magyar Gárdát tiltó törvény megszüntetését követelte.

A Jobbik elnöke nemsokkal később már arról beszélt, hogy a Szent Korona eszmén alapuló alkotmányosság megteremtésén is dolgozni fognak országgyűlési képviselőként, sőt egy magyar őstörténeti intézet felállítását is szorgalmazzák majd, hogy a magyarok eredetét ne hazug elméletek határozzák meg.

„Én nem vagyok finnugor” - jelentette ki Vona, ami úgy tűnt, nagyon tetszett a tömegnek.

Szóba került még, hogy a Salamonok földszerzését meg kell akadályozni, és úgy tűnt, hogy a tömeg pontosan tudja, hogy kik is azok a Salamonok, sőt Vona beszélt arról is, hogy a nyugat helyett inkább Ázsia és Oroszország felé kellene nyitnia az országnak, mert a nyugati kultúra egy szekularizált, erkölcstelen, meg persze süllyedő hajó.

„Mi ezen a hajón nem akarunk megdögleni” - jelentette ki a Jobbik elnöke.

A nyárfa virágzása teleszöszölte a rétet, ahol legutóbb augusztusban a Satyricon és az Isten háta mögött lépett fel a Sziget rockszínpadán, a hideg sörcsapon csillogott a pára, a kolbászokat meg 1150 forintért adták.

„Adjon az Isten!” - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

„Szebb jövőt” - felelte egyszerre a tömeg, a munkásmozgalmi napsütésben.