Hagyó panasszal élt gyanúsítása ellen

2010.05.15. 13:05 Módosítva: 2010.05.15. 15:32
Vallomást tett a rendőrségen a pénteken őrizetbe vett Hagyó Miklós és Lelovics Ottó, míg harmadik társuk - a szintén pénteken előállított Horváth Éva - megtagadta a vallomástételt. Ezzel együtt mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen. A volt főpolgármester-helyettes és két sajtósa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt indult nyomozás.

A rendőrség Hagyó Miklós és két társa előzetes letartóztatását kéri az ügyészségtől - ezt a BRFK szóvivője mondta az MTI-nek.

Mint beszámoltunk róla, az új parlament eskütételével szinte egyidőben rendőrök jelentek meg Hagyó Miklós szocialista politikus házánál. (Mivel Hagyó nem lett képviselő az új parlamentben, ezért többé nem védi a mentelmi jog, így könnyebb dolga van a rendőrségnek a Hagyó elleni eljárásban.) Hagyót a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a BKV ügyeivel kapcsolatban.

Hagyó mellett sajtósát, Horváth Évát, és a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját, Lelovics Ottót is előállította a rendőrség. Mindhármukat különösen nagy vagyon hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Tegnap késő estig tartott a kihallgatásuk.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek szombaton elmondta: mindhárom gyanúsított panasszal élt a gyanúsítás ellen. H. Miklós és L. Ottó vallomást tettek, harmadik társuk azonban ezt megtagadta.

A lajstrom

A rendőrség szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítő útján utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek. A rendőrség közleménye szerint ilyen volt a 4-es metró beruházásával kapcsolatos tanulmány, melyet valójában a fővárosnak kellett fizetnie.

A BRFK szerint Hagyó nyomására született az a szerződés, amely a HÉV utastájékoztató rendszerét érintette. A szolgáltatás elindult ugyan, ám azzal szemben minőségi kifogások voltak, de Hagyó közbenjárására a BKV mégis igazolta a teljesítést, így a kivitelező cég 40 millió forinthoz jutott.

A gyanú szerint Lelovics Ottó kommunikációs szakember nyomására a BKV vezetői elérték, hogy őt egy kommunikációs ügynökség névleg foglalkoztassa úgy, hogy a cégtől többletszámlázás elfogadásával a BKV fizette bérköltségét, mintegy havi kétmillió forint értékben.

Ezen kívül "L. Ottó" utasításokat adott szükségtelen és indokolatlan szerződések megkötésére, amelyek a BKV-nak különösen nagy vagyoni hátrányt okoztak - állt a BRFK közleményében.

Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét a BRFK azzal gyanúsítja, hogy beosztását kihasználva rábírta a BKV vezetőit szükségtelen és indokolatlan szerződések megkötésére. Ilyen volt a kismama-bérletet népszerűsítő promóciós filmjének szerződése, amelyért 10 milliót fizetett ki a közlekedési társaság, annak ellenére, hogy a film soha nem készült el.

"H. Éva" ezen túlmenően közrejátszott egy Mikulás napi rendezvény 11 millió forintos szerződésének létrejöttében is, amit a BKV úgy fizetett ki, hogy nem volt teljesítés-igazolás - írta a honlapján a rendőrség.