Ez a poszt a következő Percről percre része:

Az árvíz után jön a belvíz

Borsodban csütörtökön Ónodon a legkritikusabb helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize. Az ár- és belvizek miatt sok településen megnőtt a fertőzésveszély.

Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • bocs
    Olvasónk, Botlik Tamás képei
  • Apad a Sajó, a Hernád és a Bódva is, utóbbi vízszintje azonban csak nagyon lassan csökken - mondta Csont Csaba az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője pénteken Edelényben.  A vízállás így is rendkívül magas, időnként hosszú ideig stagnál, majd minimális értéket - óránként fél centiméternyit - csökken, tehát nagyon lassan vonul le az ár. A folyón elhúzódó védekezésre számítanak, tekintettel arra, hogy a jövő héten újra csapadékosabbra fordulhat az idő. (MTI)

  • Kevéssel este fél kilenc után a főváros felé is újraindult a forgalom Győrnél az M1-es autópálya két napja lezárt szakaszán - közölte az Winkler-Virág András az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője. Az M1-es autópálya megnyitása előtt nem sokkal azonban újabb baleset lassítja Győr környékének közlekedését. A Győrt Veszprémmel összekötő 82-es úton történt egy – az első jelzések szerint kisebb – baleset, amely miatt azonban teljes szélességében le kellett zárni az utat – közölte Kálmán Gabriella a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

  • Befejeződött a töltés megerősítése Edelényben; bár lassan, de apad a Bódva vízszintje. Az önkéntesek, segítők nagy része hazaindult. A település Borsod nevű városrészében több százan rakták még péntek délután is a homokzsákot a folyó töltésének mentén; a bordás megtámasztások megerősítéséhez illesztették a vízzel töltött savtartályokat. Ezek együttesen biztosítják a megfelelő stabilitást a Bódva magas árvize miatt az átázott gátaknak. A következő napokra - a hétvégi ünnepi időszakban egészen keddig - ügyeletet tartanak, és mintegy 200 fős készenléti egység vigyáz majd az árvízi biztonságra. Molnár Oszkár, a település független polgármestere  azt mondta: elkezdődik az árvíz által érintett utcák fertőtlenítése, szombaton kiosztják a szükséges fertőtlenítőszereket. (MTI)

  • Autóval továbbra sem lehet bejutni Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra, közölte a közútkezelő társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyelete. Pénteken ismét megnyitották a forgalom előtt a sátoraljaújhelyi közúti határállomást, és bár igen sok út továbbra is járhatatlan, de több más úton félsávon már lehet közlekedni.

  • Ónod térségében továbbra sem lehetnek nyugodtak az árvízi védekezők, a település közelében folyik a Sajó a Tiszába, amely visszaduzzasztja a vizet; homokzsákokkal magasítják, erősítik a töltést - mondta Varga Mihály mérnök ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság titkára. Ócsanálosnál, Ónodnál folyamatos a védekezés, miként több tucatnyi más településen is. A gátak átáztak, a szivárgó vizet jószerivel megállás nélkül szivattyúzzák. Pénteken 2300-an védekeztek, és védekeznek. (MTI)

  • Már a 22 ezret is meghaladta az elmúlt napokban tomboló vihar miatti kárbejelentések száma. Két országos biztosító Független Hírügynökségnek megküldött adatai szerint csak náluk eddig csaknem 3 milliárd forint a becsült kárérték, a társaságok azonban még további bejelentésekre számítanak.

    Az Allianz Hungáriához a hétvége óta csaknem 12 ezer kárbejelentés érkezett és még további telefonokra számítanak. A biztosító közleményében az áll, hogy Miskolcról és környékéről még sokan nem tudták bejelenteni a kárukat. Az Allianz szerint várhatóan 960 millió forintnál is nagyobb összeget kell majd kifizetniük a károk miatt. A Generalihoz csaknem 11 ezer bejelentés érkezett, több mint ezer településről. A becsült kár összege már majdnem elérte az 1,9 milliárd forintot. (Független Hírügynökség)

  • Várhatóan péntek este nyolc óra és éjfél között nyithatják meg az M1-es autópálya jelenleg még lezárt, a főváros felé vezető szakaszát - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője. Winkler-Virág András tájékoztatása szerint már befejezték a munkákat, csak arra várnak, hogy kihűljön az aszfalt. Szerda délben kellett lezárni a pályát, nem sokkal a győri körgyűrű előtt, mert a Cuhai-Bakony-ér alámosta az útszakaszt. Hegyeshalom felé pénteken hajnali öt órakor mindkét sávon megindulhatott a forgalom.

  •  

    Elönti a szegedi rakpartot a Tisza a hétvégén, ezért szombaton reggel az utat lezárják a forgalom elől - jelentette be az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyeletvezetője. Az útra már pénteken este kihelyezik a megállni tilos táblákat, szombat reggel pedig a rakpart mindkét végét lezárják - közölte Priváczkiné Hajdu Zsuzsanna.

    Az Alsó-Tiszán - a Kiskörei Vízlépcső fel- és az alvízszintjének kiegyenlítődése miatt - az áradás üteme némileg mérséklődött, a Maros árhulláma miatt ez a hatás Szegednél azonban kevésbé érezhető. A Tisza felső és középső szakaszán kialakulóban lévő árhullám csúcsa a jövő héten ér az Alsó-Tiszára. Valószínű, hogy ezen a folyószakaszon is készültségi szintet meghaladó vízállások lesznek, leghamarabb a jövő hét közepén - mondta. (MTI)

  • Az árvízi védekezésben részt vevő központi szervek összesen 2,1 milliárd forintos előleget igényeltek eddigi költségeik fedezésére, az összeg átutalásáról pénteken születhet döntés, mondta Kóthay László, az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára Budapesten. Az igénylés csütörtökön érkezett meg a Pénzügyminisztériumba, a pénzt a költségvetés általános tartalékából biztosítják, közölte a pénteki sajtótájékoztatón a szakállamtitkár. A végső szót Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök mondja ki.

    Döntöttek arról is, hogy munkacsoportot hoznak létre, amely egységes eljárásrend szerint méri fel a károkat az ár-, illetve belvízzel sújtott településeken. Hangsúlyozta, hogy az ügyvezető kormány hivatali ideje alatt csak a kárfelmérés kezdődik el, és reményeik szerint be is fejeződik, a kártalanításról, helyreállításról, újjáépítésről már a következő kormány dönt. (MTI)

  • Miskolcon megszűnt a vízkorlátozás, amit a múlt vasárnapi özönvízszerű esőzés és az azt követő árvíz miatt rendeltek el. Sikerült stabilizálni a vízellátást, az ivóvíztároló medencéket feltöltötték ivóvízzel, így a helyi védelmi bizottság péntek délben megszüntette a vízkorlátozást - közölte az igazgató. Vojtilla László egyúttal köszönetét fejezte ki a fogyasztóknak a vízkorlátozás fegyelmezett betartásáért. (MTI)

  • Nem mentek iskolába a gyerekek Baracskán pénteken. Elmaradt a tanítás, mert több utcát elárasztott a víz, és a gyerekek csak forgalmas főúton tudnának iskolába menni.

    A Szent László-patak felduzzasztotta a Váli-vizet, az kiöntött, és kettészelte a falut. 5-6 lakóház van veszélyben, kitelepíteni senkit sem kellett még. Fejérben már csak Baracskán veszélyeztet otthonokat a víz.

    Két napja kezdődött az áradás a falu környékén, péntekre virradóra tetőzött a víz. (Független Hírügynökség)

  • A Visztula vízállása Varsóban péntek reggelre 7,24 méterre emelkedett, amely jóval a riasztási érték (6,50 méter) felett van, a védőgátak azonban eddig megakadályozták, hogy a folyó kilépjen medréből. 400 tűzoltó dolgozott péntekre virradó éjszaka is a gátak megerősítésén. Katonák is segítettek nekik.

    A legnagyobb veszélyben a Visztula jobb partján lévő állatkert van, ahol a mentőalakulatoknak több tucat varsói, köztük gyerekek segítenek homokzsákokból gátat építeni.

    Péntek estére várhatóan 7,80 méteren fog tetőzni a Visztula Varsóban, 20 centiméterrel a kritikus szint alatt. Ilyen magasan nem állt a folyó a második világháború óta. (MTI)

  • Megkezdték az üres savtartályok lehelyezését Edelényben, ahol a Bódva rendkívül magas vízállása napok óta tartja magát; a műanyag tartályok, vízzel feltöltve egy-egy tonnányi súllyal védik a töltést. Ez a módszer tulajdonképpen már a megtámasztás megtámasztása, mondták a helyszínen a szakemberek. A korábban lerakott homokzsákokból épített úgynevezett bordás megtámasztásnál helyezik el a műanyag tartályokat, amiket vízzel töltenek meg, a zsákok végéhez rakják, hogy tartsák a töltést.

    A kilencvenhat darab egy köbméteres tartályt a kazincbarcikai BorsodChemből, a vegyipari vállalattól kapták. A tartályokat gumiruhában viszik be a vízbe, üresen úszatják a vízen, majd a töltésmegtámasztáshoz lerakva töltik meg. A tartály és a bordás megtámasztás közötti részt homokzsákokkal egészítik ki. (MTI)

  • A legkritikusabb továbbra is a Bódva mentén lévő Edelény térsége, itt több tízezer homokzsákot építettek be a töltés védelméhez, hiszen a Bódva gátjai rendkívül átázottak, közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője.

    "Ez a töltés rendkívüli igénybevételnek van kitéve, és az ezelőtti árvizek is sorozatosan áztatták, most minden lehetséges eszközzel megpróbálják az állékonyságát biztosítani, hogy a töltés kitartson" - hangsúlyozta.

    A folyó vízgyűjtőjén csütörtökön hullott csapadék kisebb vízszintemelkedéseket okozott. (MTI)

  • A Sajó és a Hernád mentén kedvezőbb a helyzet, jelentősebb mennyiségű csapadék a folyó felső szakaszán nem hullott. A Sajó felső szakaszán - Sajópüspöki térségében - a vízszint 155 centit apadt a tetőzés óta, a középső részen - Miskolc térségében - fél méteres volt a csökkenés, közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője.

    A Hernád Hidasnémetinél 432 centivel tetőzött, azóta 190 centit apadt, míg Gesztelynél 55 centis apadó vízállást regisztráltak. Ónod alatt, a folyó alsó szakaszán is megindult a lassú apadás, itt 25 centit csökkent a vízszint.

    Ezeken a területeken a kiépített védműveket nem hagyják magukra a vízügyi szakemberek, a töltések állapotát az apadó vízállásoknál fokozottan figyelik, hogy ne keletkezzenek rézsűcsúszások, súvadások, mert az átázott töltések mentén már megjelentek a káros vízjelenségek, a szivárgások, csurgások, buzgárok, felázások. (MTI)

  • Az árvízi védekezéshez eddig 1 millió 400 ezer homokzsákot, 150 ezer négyzetméternyi fóliát és 30 ezer fáklyát használtak fel Észak-Magyarországon, közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Két sávot megnyitottak az M1-esen

    Péntek hajnalban megnyitották az M1-es autópálya Hegyeshalom felé tartó oldalát, a főváros irányába azonban még mindig tart a terelés. Legkésőbb szombaton délelőtt itt is megindulhat a forgalom, de akár már péntek este átadhatják ezt a két sávot is.

  • Sátoraljaújhelyen ott, ahol megtörtént a házak vízmentesítése és fertőtlenítése, megkezdődhetett a Ronyva-patak hétfő reggeli árvize miatt kitelepített emberek visszaköltöztetése. Akkor 7-800 embernek kellett elhagynia az otthonát, közülük eddig 463-man tértek vissza lakásukba. (Független Hírügynökség)

  • Kijavították a vízátfolyást az Edelényt védő gátnál. A borsodi városban vízzel teli tartályokkal pénteken tovább erősítik a védművet. Rétközi Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta: a vízátfolyás azután következett be, hogy több homokzsák leborult a töltéskoronáról. Ezzel együtt bezárták a korábbi gátátvágás miatt keletkezett rést. Időközben a borsodi városba szállítottak 96 úgynevezett IBC tartályt, amelyeket vízzel megtöltve a gátak megtámasztására, megerősítésére használnak majd. (Független Hírügynökség)

  • Péntek reggel újból, teljes szélességben megnyitották Miskolc határában a 3-as utat, és használható az M30-as autópálya Miskolc keleti lehajtója is.

    Jelenleg két településre, Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra nem lehet bemenni személyautóval, tucatnyinál több út pedig nem, vagy csak igen nehezen járható a megyében. (MTI)

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még hatvanegy településen védekeznek az ár ellen, az elmúlt huszonnégy órában 2300-an voltak a gátakon: vízügyi dolgozók, katonák, rendőrök, polgári védelmi szakemberek és helybéli lakosok.

    A kitelepítettek közül 780 ember még nem térhetett vissza otthonába. A védelmi erők a vízből 2714 állatot mentettek ki, közölte a megyei védelmi bizottság ügyeletese. Bojti Imre elmondta, hogy csütörtökön 204 ezer homokzsákkal erősítették a töltéseket, vették körbe az áradat által fenyegetett ingatlanokat, ez idáig már 1 millió 311 ezer homokzsákot raktak le. (MTI)

  • Az éjszakai órákban nem történt rendkívüli helyzet az árvízzel sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a folyók, ha igen lassan is, de apadnak, tájékoztatott Bojti Imre ezredes, a megyei védelmi bizottság ügyeletese péntek reggel.

    A Sajó, a Hernád és a Bódva vize lassanként apad, de a Sajón, a tiszai torkolatnál érződik a Tisza visszaduzzasztó hatása. A felső vízgyűjtő területeken esett az eső, emiatt kisebb árhullámok alakultak ki, az átázott töltések miatt ez újabb feladatot ró majd a védekezőkre, mondta Bojti Imre. (MTI)

  • Láthatóan húzódik vissza a Bódva áradása a Borsod megyei Szalonna és Szendrő térségében. A házak azonban még mindig vízben állnak Szalonnán, homokzsákokkal torlaszolták el az ajtókat, és a lakók egyelőre nem költözhetnek vissza. A szalonnai hídnál a meder környékét egyelőre még saccolni sem lehet. Szendrőn is tart a védekezés, a Szalonna felé eső településrésznél a közútról hordják be a homokot az emberek a gáthoz. (MTI)

  • Folyamatosan emelkedik a medréből kilépett patak szintje Baracskánál, délután három óta újabb tíz centimétert emelkedett. A Váli-víz tóvá alakult, nem folyik, írja olvasónk.

    P1180876
    Összefogás Baracskán (olvasónk, Vasvári Béla fotója)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye területén járhatatlanná vált több út, forgalomkorlátozásokat rendeltek el. Személyautóval még mindig nem lehet bemenni Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra. Nem közlekedik a tiszai komp Ároktőnél és Tiszalúcnál, és a Sajón sem lehet átkelni komppal Köröm és Muhi között. A vízzel fenyegetett települések ellátásával ugyanakkor nincs gond. (MTI)

     

  • A Bódva tartós árhulláma miatt az edelényi belvárosi híd déli részénél, annak bal oldalán is megerősítik a töltést. Úgynevezett bordás megtámasztással stabilizálják a gátat, ehhez azonban a folyóhoz közeli háznak - amely a Malomszög utcában található - elbontják a kerítését a helyigény miatt. A vízügyi szakemberek csütörtök délután a helyszínen arról is beszámoltak, hogy azon a helyen is megerősítik a töltést, ahol sikerült elzárni a gáton átbukó vízfolyást.

    A tervek szerint éjszaka fáklyás világítással kétszáz ember dolgozik majd a gátakon, és folyamatosan figyelik a szakemberek a töltések állapotát. Pénteken várhatóan hatszáz ember vesz részt az edelényi védekezésben. A becslések szerint ha az időjárás kedvez és sem helyben, sem a vízgyűjtő területről nem érkezik újabb nagy mennyiségű csapadék, akkor napi 10 centit apadhat a folyó vízszintje. (MTI)

  • Vízügyi szakemberek kisteherautóját törték fel csütörtök hajnalban egy forrói panzió udvarán, a szakemberek azért érkeztek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, hogy az árvízi védekezésben segítsenek. A tolvaj az autó ablakát betörve több élelmiszercsomagot, szalonnát, májkrémet, hátizsákot, elemlámpát, munkáskesztyűt, valamint egy bakancsot és egyéb értékeket vitt magával. Az encsi rendőrök a bejelentés után, másfél órán belül elfogták a tolvajt. Vele szemben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség. (Független Hírügynökség)

  • Sikerült elzárni a Borsod megyei Edelényben a Bódva töltésének azon részeit, amelyeket korábban megbontott a hatalmas árhullám, jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Az edelényi kastélyhoz vezető úton jól látható módon csökkent a víz szintje, amint megszűnt a vízátfolyás a holtág felé.

    Két markológép hordta a zúzalékot zsákokban, emellett több százan rakták a töltésre a homokzsákot, hogy megfogják a vizet. A védekezési munkákban, vízügyi szakemberek koordinálásával, részt vettek a kelet-magyarországi speciális mentősök, illetve a miskolci mentőcsapat tagjai, a miskolci rendészeti szakközépiskola diákjai, a köztársasági őrezred tagjai, de más területről érkezett tűzoltók, katasztrófavédők és önkéntesek is segítettek.

  • Már tíz védelmi szakaszon rendelt el különféle szintű belvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A legmagasabb, harmadfokú védelmi készültség van a Tisza-mentén két védelmi szakaszon, továbbá a Kadarcs, a Berettyó, a Kösely, a Kati-ér és a Hamvas-Sárrét mentén négy-négy szakaszon másod-, illetve elsőfokú a védelmi készenlét. (MTI)