Polgárőrnek állnak a gárdisták

Népszabadság
2010.05.19. 09:00
Hiába oszlatták fel, tovább működne a Magyar Gárda. A túlélési terv részleteit nyáron hozná nyilvánosságra a szervezet, de a tagok addig sem tétlenkednek: polgárőr egyesületet alakítottak, melyet országos szintűvé akarnak bővíteni.

A nyár közepén, nagyszabású rendezvény keretében lebbentené fel a fátylat a Magyar Gárda vezetősége annak a tervnek a részleteiről, ami a szervezet további műkődési stratégiáját mutatja be. A bíróság által jogerősen feloszlatott, a Jobbikhoz szorosan kötődő gárda ugyanis feloszlatása óta igyekszik betartani a jogszabályokat, de ez nem azt jelenti, hogy megszűnne létezni - írja a Népszabadság.

Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője megerősítette, hogy a gárdisták polgárőr egyesületeket hoznak létre. Tájékoztatása szerint tömeges jelenségről van szó, a szervezeti háló pedig pár hónapon belül „valószínűleg országos lefedettségűvé” válik.

41

Kiss Róbert, a gárda főkapitánya elmondta, hogy a gárdisták – igaz, nem „saját név alatt” – már évek óta tagjai a polgárőrségnek. Most már a Békés megyében nemrégiben bejegyzett, a gárdával rokon vonásokat mutató Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület adja a szervezeti keretet.

A nem kizárólag gárdistákból álló egyesület létszáma a főkapitány szerint jelenleg 400-500 főre tehető, és lassan országos méretűvé válnak, eddig is már „hat megye jelezte csatlakozását”. Kiss szerint azonban a polgárőrség nem válik a gárda alternatívájává, csupán párhuzamosan futó szervezeti felépítésről van szó.